Hírek
2014. Február 13. 13:15, csütörtök |
Helyi sport
Forrás: Soós Gyopár
Két bajnoki érem az atlétáknál
2014. február 8-9-én rendezték a budapesti SYMA Csarnokban a fiatalok országos versenyét. Dombóvárról tizenegy atléta indult, néhányan két versenyszámban.
Hosszú évek óta először érkezett a Dombóvári VASE országos bajnokságra úgy, hogy nem voltak biztos éremesélyesek a csapatban. Ennek ellenére két ezüstérem is született a hétvégi Újonc és Serdülő Magyar Bajnokságon.
2014. február 8-9-én rendezték a budapesti SYMA Csarnokban a fiatalok országos versenyét. Dombóvárról tizenegy atléta indult, néhányan két versenyszámban. Többen közülük egyéni csúcsot értek el. Az atléták eredményességét segítette, hogy a felkészülési időben önkormányzati támogatással többször át tudtak utazni Bonyhádra, fedett pályás versenyekre.
Tóth Boldizsár a bajnokság első napján az újoncok 600m-es versenyében, nagy meglepetésre megnyerte futamát, így összesítésben, egy másodperces hátránnyal, a második helyen végzett. Másnap 2000m síkfutásban indította edzője, Fazekas Gáspár. Itt szép futással az ötödik helyet szerezte meg.
Fazekas Mátyás szintén újoncként élete első országos versenyén, távolugrásban nyert ezüstérmet. Tarr Imre tanítványa ugyanezen a napon a 60m-es síkfutás döntőjébe verekedte magát, ahol a kiváló ötödik helyen végzett.
Uzonyi Zalán magasugrásban beállította egyéni csúcsát, 1,70-et. Bár ez a bronzérmessel azonos magasság volt, a rontások miatt Zalán, a nála idősebb versenyzők mögött a hatodik helyen végzett.
Kiemelkedő Berényi Natália teljesítménye, aki 60m- lett ötödik, illetve Göblyös Csenge és Papp Bence eredménye, akik a B döntőt nyerték szintén 60m-es síkfutásban.
Eredmények:
60 m fiú újonc "A" döntő
5. Fazekas Mátyás 2001 8,49
600 m fiú újonc 2 if. alapján
2. Tóth Boldizsár 2001 1:44,94 f2
2000 m fiú újonc
5. Tóth Boldizsár 2001 6:57,22 f2
Távolugrás fiú újonc
2. Fazekas Mátyás 2001 4,85
60 m leány újonc "A" döntő
5. Berényi Natália 2001 8,39
60 m leány újonc "B" döntő
1. Göblyös Csenge 2001 8,48
600 m leány újonc 2 if. alapján
11. Csizmadia Kitti 2001 1:54,98 f1
Távolugrás leány újonc
13. Berényi Natália 2001 4,42
60 m fiú serdülő "B" döntő
1. Papp Bence 1999 7,62
Magasugrás fiú serdülő
6. Uzonyi Zalán 2000 1,70
300 m leány serdülő 10 if. alapján
28. Antalfy Zita 1999 49,54 f9
800 m leány serdülő 4 if. alapján
18. Tonács Dóra 1999 2:40,85 f2
1500 m leány serdülő 2 if. alapján f1: kézi id_mérés
15. Besenyei Ágota 1999 5:34,28 f2
- Strijk Johanna 2000 DNF f1
3000 m leány serdülő
7. Besenyei Ágota 1999 11:45,38
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 07. 16:00, szombat | Belföld
Hegyi Zsolt: minden eddiginél nagyobb lépés történt a MÁV-flotta megújítása felé
Plusz 50 ezer vasúti ülőhely: mintegy 100 távolsági és elővárosi motorvonat, csaknem 90 új InterCity-kocsi
2026. Február 07. 13:43, szombat | PR
Innováció nyomás alatt
Hogyan marad versenyképes a bankszektor 2026-ban? Új közvetítők teremtenek versenyhelyzetet a bankok számára
2026. Február 07. 13:00, szombat | Életmód
Végső búcsút vettek Tarr Bélától
Több százan, családja, barátai, pályatársai, tanítványai és tisztelői kísérték utolsó útjára Tarr Béla Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendezőt pénteken a Fiumei úti sírkertben.








