Hírek
2013. December 02. 08:42, hétfő |
Helyi
Forrás: Soós Gyopár
Két érem a Mezeifutó OB utolsó versenyén
November 23-án, Pestszentlőrincen került megrendezésre a 105. Mezeifutó Országos Bajnokság.
A hűvös, késő őszi időben a Bókay kertben, erős emelkedőkkel és lejtőkkel nehezített, változatos terepen versengtek egymással az ország távfutói. Ezzel a versennyel ért véget az idei mezeifutó szezon.
Jól sikerült a dombóvári atléták számára ez a bajnokság, annak ellenére, hogy sérülések, kihagyott edzések miatt a tervezettnél kisebb létszámmal, 14 versenyzővel indultak a bajnokságon.
- Egy éremben bíztunk – mondta el Fazekas Gáspár, a Dombóvári VASE edzője. – Ezt örömteli módon egy ezüst és egy bronzéremmel túlteljesítettük.
Beke Zsanett pécsi tanulmányai miatt többnyire egyedül készül. Önmagát felülmúlva, szép versenyzéssel a harmadik helyet szerezte meg.
A 14 éves lány csapat – Tonács Dóra, Besenyei Ágota és Boros Dorka – 1 helyezési ponttal csúszott le az aranyéremről és második lett.
Legjobb eredmények:
Női junior egyéni - 4,5 km
3. Beke Zsanett
Leány ifjúsági egyéni - 4,5 km
17. Tóth Virág
Leány serdülő egyéni 14 éves - 3 km
9. Tonács Dóra15. Besenyei Ágota
Leány serdülő csapat 14 éves - 3 km
2. DOVASE (Tonács Dóra, Besenyei Ágota, Boros Dorka)
Leány serdülő egyéni 13 éves - 3 km
14. Strijk Johanna
Fiú ifjúsági csapat – 6km
12. DOVASE (Hajdu Bence, Hajós Károly, Prehalek Attila)
Fiú serdülő egyéni 15 éves - 4,5 km :
19. Strijk Vince
A következő verseny a Dél-Dunántúli Terembajnokság lesz december 7-én a 2001-es és annál fiatalabb atléták részére.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 05. 08:44, csütörtök | Helyi
Kiemelten népszerű ajánlatokkal várja a napelemes pályázókat a Z-Solar
A napelemes megoldások specialistája és prémium kivitelezője, a Z-Solar kiegyensúlyozott csomagajánlatokkal is készült az Otthoni Energiatároló Programban pályázóknak és érdeklődőknek. Ismerje meg a lehetőségeket!
2026. Február 04. 10:33, szerda | Helyi
A Csík Zenekar ad koncertet február 21-én Dombóváron
Jegyek vásárolhatók a www.ticat.hu oldalon vagy személyesen a Dombóvári Művelődési Házban
2026. Február 03. 22:00, kedd | Helyi
Állatgondozókat keresnek kiemelt bérezéssel
Kaposszekcső környékéről várják azokat az álláskeresőket, akik sertések vagy szarvasmarhák gondozását vállalják. Jelentkezni az alábbi elérhetőségeken lehet:
2026. Január 26. 18:51, hétfő | Helyi
Pályázzon privát fotógyűjteményével a Néprajzi Múzeum kiírásán!
Felhívásában a Néprajzi Múzeum olyan magánszemélyek vagy családok jelentkezését várja, akik szívesen bemutatnák az 1990 és 2005 közötti időszakból származó fényképeiket




