Városlista
2026. július 4, szombat - Ulrik

Hírek

2019. Július 18. 14:40, csütörtök | Helyi
Forrás: Dombó Média

Kéttusában kiválóan teljesítettek a tehetséges fiatalok

Kéttusában kiválóan teljesítettek a tehetséges fiatalok

Az úszásból és futásból álló sportág 2019. évi Országos Egyéni- és Csapatbajnokságát Székesfehérváron július 13-én rendezték meg,

ahol a Dombóvári Sportiskola Egyesület több versenyzője is rajthoz áll és rukkolt ki remek teljesítményekkel.

A lányok közül egyéniben a 11 éveseknél Nagy Fruzsina magabiztosan diadalmaskodott, mögötte a második helyet Horváth Dóra szerezte meg, Kiss Kincső Luca a 21. helyen ért célba. A hármójuk alkotta gárda megnyerte a csapatok versenyét.

A 12 esztendősök mezőnyében Dolák Zita tizenhatodikként zárta a megmérettetést.

A 2007-ben születetteknél Ozorai Zsóka Kamilla, a 2006-ban születetteknél pedig Zemán Zóra Zoé egyaránt az ezüstmedáliát érdemelte ki.

A fiúknál a 11 évesek között Fajcsi Botond tizenegyedikként, Vida Bence tizenhatodikként, Gyergyói Ábel tizenkilencedikként végzett. Triójuk az együttesek vetélkedésében a második helyet szerezte meg.

A fiatalokat négy edző - Fazekas Gáspár, Fehérvári Levente, Makatics Péter és Fehérvári Róbert - trenírozza, az elért eredmények alapján kiválóan.

11 éves lányok egyéni eredményei:
1. Nagy Fruzsina, 2. Horváth Dóra, 21. Kiss Kincső Luca

11 éves lányok csapat eredménye:
1. Nagy Fruzsina, Horváth Dóra, Kiss Kincső Luca

12 éves lányok egyéni eredménye:
16. Dolák Zita

13 éves lányok egyéni eredménye:
2. Ozorai Zsóka Kamilla

14 éves lányok egyéni eredménye:
2. Zemán Zóra Zoé

11 éves fiúk egyéni eredményei:
11. Fajcsi Botond, 16. Vida Bence, 19. Gyergyói Ábel

11 éves fiúk csapat eredménye:
2. Fajcsi Botond, Vida Bence, Gyergyói Ábel

Ezek érdekelhetnek még

2026. Július 03. 16:02, péntek | Helyi

Egy helyen minden, ami felújítás

Akár egy kisebb felújítást, akár egy nagyobb építési munkát tervez, érdemes tapasztalt szakemberre bízni a kivitelezést.

2026. Július 02. 14:47, csütörtök | Helyi

Energiatárolókat telepítettek 5 településen, köztük Dombóváron is

Országszerte 5 helyszínen telepítettek energiatárolókat összesen csaknem 4,4 milliárd forint értékben az Energiabörze cégcsoport tagvállalatai

2026. Július 02. 13:44, csütörtök | Helyi

Akciós hűtő-fűtő klíma és ingyenes padlásfödém-szigetelési lehetőség

Kedvező nyári ajánlat július hónapban: 250 000 Ft-ért már 3,5 kWh teljesítményű hűtő-fűtő klíma érhető el beszereléssel együtt.

2026. Július 02. 09:33, csütörtök | Helyi

Óvatosan a mentett jelszavakkal!

Egy férfi e-mail fiókját törték fel ismeretlenek, majd egy utazási oldalon szobát foglaltak 5 főre Austinban.