Hírek
2018. November 01. 14:00, csütörtök |
Helyi
Forrás: Dombó Média
Kipróbálhatták, megismerhették a sportágakat

A Belvárosi Általános Iskola sportpályája volt a helyszíne a város önkormányzata által október 27-én rendezett Nagy Sportágválasztónak.
A rendezvénysátorban felállított standoknál helyi atléták, kosarasok, karatékák, aerobikosok, focisták, úszók, asztaliteniszezők, kerékpárosok, röplabdások, tekések, sakkozók, öttusázok és horgászok fogadták az érkezőket, akik bemutatták saját sportágukat, beszéltek klubjukról, edzéseikről és megmérettetéseikről. Az oktatási intézmény udvarán célba rúghattak és dobhattak a gyerekek és a felnőttek, akik azt is kipróbálhatták, hogy be tudnak-e találni a felállított kosárpalánkok gyűrűjébe. Eközben a színpadon egymást váltották a hírességek, akik egy-egy interjú keretében pályafutásuk kezdetéről, kiteljesedéséről, karrierjük legjobb eredményeiről számoltak be. A sort Kardos Ernő és Gyánó Szabolcs labdarúgók kezdték, aztán Martinek János öttusázó következett, a sort Czukor Zoltán gyalogló és Parti János kerékpáros folytatta. A helyi kiválóságok közül Papp József sporthorgász, Farkas Bence atléta, valamint Somogyi Ákos karatéka osztotta meg azokat az élményeit, amit a versenyszerű sportolás adott nekik.
A Nagy Sportágválasztó délutánján Jakabos Zsuzsanna úszó a Farkas Attila Tanuszodába látogatott, ahol a több Európa-bajnoki címmel büszkélkedő versenyzőt izgatottan fogadták a két helyi egyesület tehetségei. A lányok részt vehettek azon a bemutatón, amit Jakabos Zsuzsannának a férje és egyben edzője, Petrov Iván vezényelt. A tréner kedvesével együtt a vízen való siklást, a kar- és lábtempókat, valamint a fordulókat gyakoroltatta a fiatalokkal.
A Belvárosi Általános Iskola sportpályáján a Face Team világbajnoki címmel is büszkélkedő akrobatikus kosárlabdázói és a szabadtéri parkokban űzhető szabad testsúlyos edzés - a street workout - képviselői tartottak látványos bemutatókat.
A színpadon dombóvári kötélugró, táncos, aerobikos csapatok tagjai mutatták be azt, hogy mit tesznek az egészségük megőrzése és kondíciójuk javítása érdekében. Két ökölvívó - az egykor profi világbajnoki címet is szerzett és jelenleg a válogatott szövetségi kapitányi tisztét betöltő Balzsay Károly, valamint a sikeres amatőr pályafutást maga mögött tudó, most az első professzionális címmeccsére készülő Bacskai Balázs - mesélt a magyar sikersportágnak számító boksz szépségeiről és nehézségeiről. Este Rubint Réka alakformáló tornát vezényelt a mozogni vágyóknak és életmód-tanácsait is megosztotta az érdeklődőkkel.
A Kreatív Dombóvár-programsorozatba tartozó rendezvény az EFOP-3.9.2-16-2017-00047 „Humán kapacitások fejlesztése a dombóvári járásban”-pályázat keretében valósult meg.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 15. 15:00, péntek | Helyi
Bálind József-ről nevezték el a Szuhay Sportcentrum kosárlabda csarnokát
Dombóvár Város Önkormányzata képviselő-testületének döntése alapján a Szuhay Sportcentrum kosárlabda csarnokát Bálind József Sportcsarnoknak nevezték el.
2025. Augusztus 15. 10:10, péntek | Helyi
A hónap műtárgya – Fekete István Múzeum
Augusztus hónap műtárgyának Ambrus Sándor (1959-2008) néhai dombóvári szobrász, grafikus, Fekete Istvánról készített nagyméretű képét választotta a múzeum.
2025. Augusztus 14. 08:26, csütörtök | Helyi
Forgalmirend-változás lesz augusztus 19–20-án Dombóváron
Az augusztus 19–20-ára tervezett rendezvények miatt több helyen útlezárásra és forgalmirend-változásra kell számítani Dombóvár-Kertváros városrészen.
2025. Augusztus 11. 15:13, hétfő | Helyi
Termőre fordult a göllei kertészmérnök által nemesített szőlő
A Gölle könnyei szőlőfajtát a Budapesten élő, 1933-ban Göllében született Dr. Sipos Lajos gépész- és kertészmérnök, nemesítő állította elő, aki a dombóvári gimnáziumban érettségizett 1951-ben.