Városlista
2026. április 30, csütörtök - Katalin, Kitti

Hírek

2011. Január 04. 09:19, kedd | Helyi

Kitesznek magukért a reménységesek

Kitesznek magukért a reménységesek

Azt mondod: bensőséges ünnepi hangulat? Azt mondom: a Reménység Napközi Otthon hagyományos karácsonyi műsora. A fogyatékkal élők komplex rehabilitációjával foglalkozó dombóvári intézmény 2010. december 20-án ismét elbájolta népes k

Úgy tűnik, az általuk kidolgozott hagyományos karácsonyi recept évről-évre a közönség előtti siker lehetőségét tartogatja számukra. Lássuk, mi a titkuk! Először is végy egy fogyatékkal élő fiatalokból és pedagógusokból álló együttest, akik úgy játszanak és énekelnek, hogy az embernek a szeméből a könny is kicsordul a meghatottságtól. Rendezz vásárt is az otthonban foglalkoztatottak szebbnél szebb kézműves munkáiból. Végül, de nem utolsó sorban, a sok kellemes élményből még éppen csak felocsúdó vendégeidet kínáld meg finomsággokkal.

Hogy a recept ismét bevált, tanúsíthatják a Kinizsi utcai intézmény nagytermét megtöltő vendégek, akik ezen alkalommal már az együttes harmadik lemezéről felhangzó daloknak is tapsolhattak. A 2006-ban megjelent „Hajszál” és a 2007-es „Barátok Között" című albumok után 2010 karácsonyára megjelent a Reménysugár Zenekar „Elmondom, elmondom, merre jártam” című CD-je. Mindenkinek, aki teheti, javasoljuk, hogy vásároljon lemezeikből. De ha csak bele akarnak hallgatni az utókornak is megörökített repertoárjukba, megtehetik ide kattintva:

http://baratikor.com/remeny

Sem a megvásárolható, ajándékötletnek is kitűnő dísz- és használati tárgyak (lásd a hívóképünket), sem a szeretetvendégség során kínált eledel nem hagytak kívánnivalót maguk után. Az együttes műsorának hangulatáról és mindezekről is meggyőződhet, amennyiben megnézi képgalériánkat ide klikelve:

http://www.infodombovar.hu/szorakozonegyed/galeriak/szorakozas/a_remenyseg_otthon_karacsonyi_musora/

Ha eddig nem ismerte őket, lehet, hogy el sem tudja képzelni, még mi mindennel foglalkoznak, mennyi különböző terméket és szolgáltatást nyújtanak. Érdekli ez Önt? Ha igen, látogasson el weboldalukra az alábbi hivatkozás segítségével:

www.remenysegdvar.hu

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 30. 09:00, csütörtök | Helyi

Május 5-én újból Makita roadshow lesz Dombóváron

Nyereményjátékkal, műszaki tanácsadással, kedvezményekkel várják a vásárlókat és érdeklődőket május 5-én, a Makita nyílt napon a dombóvári Lets Doit Bálint Barkácsáruházban!

2026. Április 29. 12:00, szerda | Helyi

A Dombóvári Szuperinfó legújabb száma oldalunkon már olvasható

Ha szeretné rendszeresen és mielőbb megkapni újságunkat online postaládájába, iratkozzon fel email címével az alábbi oldalon:

2026. Április 28. 11:32, kedd | Helyi

Emberölés Döbröközön

Egy 57 éves helyi nő holttestét találták meg egy ház udvarán található kútban.

2026. Április 26. 09:00, vasárnap | Helyi

Így néz ki ma a menza: kóstolóval és edukatív előadással érkezett az Eatrend Suliprogram Dombóvárra

Több mint 100 diák vett részt az Eatrend Magyarország Suliprogramján április 22-én Dombóváron, az MMSZ Esterházy Miklós Technikumban.