Hírek
2023. Augusztus 31. 06:00, csütörtök |
Sport
Forrás: MTI
KL-selejtező - Máté Csaba szerint nem szabad esélyt adni az ellenfélnek
A Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint az a legfontosabb a litván Zalgiris Vilnius elleni csütörtöki Konferencia-liga-selejtezőn, hogy ne adják meg az esélyt riválisuknak a \"csodatételre\".
A magyar bajnok a párharc első felvonásán, idegenben 4-0-s győzelmet aratott, így a Groupama Arénában sorra kerülő visszavágó formalitásnak tűnik, Máté Csaba ugyanakkor hangsúlyozta, tisztelniük kell az ellenfelet.
"A Zalgiris sokkal jobb csapat, mint a máltai volt az előző körben. Az első mérkőzésen láthattuk, hogy egy hiba, egy tizenegyes, egy kiállítás milyen mederbe terelhet egy mérkőzést. Nem szabad hagynunk az ellenfelünknek, hogy elhiggye, lehet esélye esetleg csodát tenni" - fogalmazott a szakvezető a szerdai sajtótájékoztatón.
Máté Csaba hozzátette, a Zalgiris a Bajnokok Ligája selejtezőjében a török Galatasaray elleni párharcban megmutatta, hogy tiszteletet érdemel - a litvánok döntetlennel (2-2) és szoros vereséggel búcsúztak (1-0) -, ezért sem akar kísérletezgetni a visszavágón.
A Ferencvárosba új igazolásként berobbant az előző bajnoki idény gólkirálya, a Paksról szerződtetett Varga Barnabás, aki eddigi tíz fellépésén tízszer volt eredményes a zöld-fehéreknél.
"Nagyon örülök, hogy sikerült átmentenem a formámat az előző szezonról, szerencsére nincs nagy különbség, hasonló dolgokat kérnek itt is tőlem, csak a védekezésből kell jobban kivennem a részemet. A hazai meccseket kezdem megszokni, egyetlen másik stadionhoz sem lehet hasonlítani a Groupama Arénát, nagyszerű érzés ilyen hangulatban játszani" - nyilatkozott a válogatott támadó, aki kijelentette, természetesen a visszavágón is nyerni akarnak.
Amennyiben továbbjut, a Ferencváros sorozatban az ötödik szezonban lesz főtáblás egy európai kupasorozatban: 2020-ban a Bajnokok Ligája, 2019-ben, 2021-ben és tavaly pedig az Európa-liga főtábláján futballozott a zöld-fehér csapat. Ezért a korai BL-selejtezős búcsút követően - a feröeri KÍ Klaksvík meglepetésre kiejtette a magyar bajnokot - egyértelmű cél volt, hogy legalább a harmadik számú sorozatban, a Konferencia-ligában összejöjjön az őszi folytatás.
A csütörtökön 20 órakor kezdődő mérkőzést az M4 Sport élőben közvetíti.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 02. 13:00, csütörtök | Sport
Labdarúgó NB II - Portugál hátterű tulajdonosa lett a Videoton FC-nek
Portugál hátterű, az Egyesült Államokban bejegyzett tulajdonosa lett a Videoton FC-nek, miután a város közgyűlése szerdán zárt ülésen a három jelentkező közül a Final Third LLC. 775 millió forintos ajánlatát fogadta el.
2026. Július 02. 06:44, csütörtök | Sport
Vb-2026 - Belgium kétgólos hátrányból felállva jutott 16 közé Szenegál ellen
A belga válogatott kétgólos hátrányból fordítva hosszabbításban 3-2-re legyőzte a szenegáli csapatot szerdán a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett seattle-i mérkőzésén.
2026. Július 01. 08:00, szerda | Sport
Vb-2026 - A nyolcaddöntőbe jutásért: Franciaország-Svédország 3-0
A francia válogatott könnyedén, 3-0-ra verte a svéd csapatot kedden a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett New York-i mérkőzésén.
2026. Június 30. 10:00, kedd | Sport
Vb-2026 - Paraguay tizenegyesekkel kiejtette Németországot és nyolcaddöntőbe jutott
A paraguayi válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

