Városlista
2024. április 19, péntek - Emma

Hírek

2012. Február 24. 07:05, péntek | Belföld
Forrás: OrintPress

Kocsma helyett kormányablak nyílik a pályaudvarokon

Kocsma helyett kormányablak nyílik a pályaudvarokon

Húsz nagy pályaudvaron nyílhat másfél éven belül kormányablak, a MÁV pedig pedig visszavásárolná az állomási restik tulajdonjogát

Jelentette be, konkrét összegek említése nélkül Szarvas Ferenc, a társaság vezérigazgatója és Gál András Levente kormánybiztos. Közös sajtótájékoztatójukon hangsúlyozták, távlati céljuk, hogy egy helyen központosuljon a három K: közlekedés, közszolgáltatás és kereskedelem.


A csütörtöki sajtóeseményen elvileg Szabó Erika területi közigazgatásért felelős államtitkár is részt vett volna, ám végül Gál András Levente számolt be a MÁV-val kapcsolatos fejleményekről. A járások szervezése mellett fontos, hogy a közigazgatás és szolgáltatás ne távolodjon el az állampolgároktól, sőt, ha lehet, emberközelivé tegyük az ágazatot - fejtegette Gál, aki szerint ehhez még több kormányablakra lesz szükség. 'A bővítés előtt ugyanakkor öt nagy hálózat működését kell felülvizsgálnunk: a jelenlegi infrastruktúrát, az okmányirodák rendszerét, s meglévő államigazgatási ügyfélszolgálatok hatékonyságát Meg kell nézzük azt is, hogyan bővíthetőek a Posta szolgáltatásai s végül, miként használhatjuk fel a közlekedési csomópontokat' – tért rá a sajtótájékoztató fő témájára a kormánybiztos.

Mint elhangzott, a közigazgatási tárca és a MÁV szakértői 20 olyan nagypályaudvart jelöltek meg, ahol a későbbiekben kormányablakot hozhatnak létre: ilyenek lesznek a budapesti nagy pályaudvarok, az érdi , székesfehérvári, szombathelyi és győri nagyállomások épületei is – ahol van kapacitás az új ügyfélszolgálatok berendezésére. Újságírói kérdésre Gál András Levente elmondta, jó esetben másfél éven belül már üzemelhetnek ezek az ablakok.

Ehhez azonban meg kell állapodni a MÁV-pályaudvarok restijeit, büféit üzemeltető Resti Zrt.-vel , hiszen az 1993-as privatizációk óta a társaság többségi tulajdonos ezekben a létesítményekben, s a MÁV csak 15 százalékos tulajdonrésszel rendelkezik itt. 'A közel húsz éves restiszerződés jogilag több ponton is kifogásolható – ahogy ezt a Központi Ellenőrzési Hivatal is megállapította – a MÁV egészére nézve pedig kedvezőtlen volt; a restik vezetői általában rosszul fogadták társaságunk őket is érintő fejlesztési terveit, gyakran fordultak elő konfrontációk' – mesélte Szarvas Ferenc. A MÁV vezérigazgatója hangsúlyozta: azt szeretnék, ha a pályaudvarok valódi közösségi térré alakuljanak át, ahova nem csak utazni, de ügyeket intézni vagy akár csak egy jó kávéért is betér az ember: kocsma és nyerőgépek helyett patika, hivatali helységek étkezdék kellenek az állomásokra.

A MÁV most hosszas tárgyalások után mindkét fél számára elfogadható ajánlatot tett a teljes tulajdonrész megvételére – mondta el Szarvas. Arról, hogy konkrétan vagy hozzávetőlegesen mekkora összegről van szó, a vezérigazgató az OrientPress Hírügynökség többszöri kérdésére sem akart egyértelműen nyilatkozni. Az Origo úgy tudja, a 85 százalékos tulajdonrész értéke eredetileg 7 milliárd forint lenne, ám a CBA-kat is vezető Lázár-család most kevesebb, mint ennek harmadáért lemondana a Rezsi Zrt-ről.

A sajtótájékoztató a MÁV kihasználatlan ingatlanjai is szóba kerültek: Gál András Levente elmondta, hogy egy a kormány és a cég közötti megegyezéssel az Országos Levéltár állománya is egy ilyen belvárosi épületbe költözhet. Szarvas Ferenc szerint nem kizárt, hogy a kisebb MÁV-állomások üzemeltetését helyi önkormányzatok veszik át a későbbiekben, ami új munkalehetőségeit is teremthet az adott településen.

OrientPress Hírügynökség
Kép: OrientPress Hírügynökség / archívum

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 19. 07:22, péntek | Belföld

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok.

2024. Április 18. 14:32, csütörtök | Belföld

Átadták a 33. számú főút 2x2 sávra bővített újabb szakaszát

Elkészült a 33. számú főút újabb szakasza, ezzel Debrecentől Látóképig 2x2 sávon közlekedhetnek a járművek - hangzott el az útszakasz csütörtöki átadó ünnepségén.

2024. Április 18. 14:30, csütörtök | Belföld

A kormány szerint a vendégmunkások nem fogják kiszorítani a magyarokat a magyar munkahelyekről

A vendégmunkások nem fogják kiszorítani a magyarokat a magyar munkahelyekről - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön a Kossuth rádió műsorában.

2024. Április 18. 14:29, csütörtök | Belföld

Magyarországon nőtt a második legnagyobb arányban a tisztán elektromos autók értékesítése márciusban

Magyarországon nőtt a második legnagyobb arányban a tisztán elektromos autók értékesítése márciusban - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) csütörtökön a Facebook oldalán közzétett bejegyzésben.