Hírek
2020. Július 22. 10:47, szerda |
Helyi
Forrás: Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság
Kocsolai és dalmandi tagjai is voltak a felszámolt kábítószer-kereskedő bűnszervezetnek
A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságának koordinációjában több mint 100 rendőr 11 helyszínen, összehangolt akció keretében csapott le a hálózat tagjaira.
A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága 2020. július 20-án a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI), a megye valamennyi rendőrkapitányságának rendőrei, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Tolna Megyei Adó- és Vámigazgatóság EKÁER Ellenőrzési Osztályának járőrei, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Technikai Osztályának munkatársai összehangolt akció keretében csaptak le egy Tolna megyei kábítószer-kereskedő hálózat vezetőjére és tagjaira.
A művelet során a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság, a KR NNI Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály, valamint a megyei rendőrkapitányságok rendőri állománya tizenegy helyszínen, hat embert fogott el és állított elő bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.
A közel két évig tartó nyomozási munka eredményeként sikerült feltérképezni a bűnszervezetet, összegyűjteni azokat a terhelő információkat és bizonyítékokat, amelyek alapján látókörbe került a hálózatot irányító 54 éves tolnai férfi és a bűnbanda tagjai.
Az akció során a rendőrök kutatást hajtottak végre a szervezet tagjai által használt ingatlanokban, valamint gépjárművekben. Ezek alkalmával jelentős mennyiségű kábítószert, különböző fajtájú új pszichoaktív anyagokat foglaltak le, valamint a kábítószer csomagolásához, értékesítéséhez szükséges eszközöket találtak.
A KR NNI Vagyon-visszaszerzési Hivatal munkatársai a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozóival együtt a bűncselekményből származó vagyon elvonása érdekében a hálózat tagjaitól öt ingatlant vettek zár alá, gépjárműveket, készpénzt és egyéb vagyontárgyakat (elektronikai eszközöket, zongorát, ékszereket), valamint a bűnszervezet vezetőjének üzletrészét foglalták le, csaknem 35 millió forint értékben.
A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságának munkatársai egy 54 éves tolnai, egy 43 éves és egy 20 éves kocsolai, egy 38 éves pincehelyi, egy 41 éves és egy 37 éves dalmandi lakost jelentős mennyiségű kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének, illetve bűnszervezetben, kereskedéssel elkövetett pszichoaktív anyaggal visszaélés megalapozott gyanúja miatt – őrizetbe vételük mellett – gyanúsítottként hallgatták ki.
A gyanúsításban szereplő bűncselekmény öt évtől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 11. 10:37, vasárnap | Helyi
Megmentették a dombóvári rendőrök és a szomszédok az idős nőt a fagyhaláltól
Kihűlés közeli állapotban találtak rá a dombóvári rendőrök egy idős nőre, megmentették az életét.
2026. Január 07. 13:00, szerda | Helyi
Csalók 12,6 millió forintot utaltattak el egy dombóvári asszonnyal, hogy a pénze „biztonságban” legyen
Háromszor csapták be sikerdíj ígéretével
2026. Január 07. 08:00, szerda | Helyi
Letartóztatták a dombóvári orvost késsel fenyegető férfit
A férfi a rendelőben egy kinyitott zsebkéssel hadonászva megfenyegette az ügyeletes orvost és annak asszisztensét Dombóváron.
2026. Január 06. 08:00, kedd | Helyi
Dr. Jóházi Erika dombóvári háziorvosi rendelőjének új telefonszáma jan. 1-től
Január 1-től új telefonszámon érhetik el Dr. Jóházi Erika háziorvosi rendelőjét Dombóváron: 06-30/299-2304

