Hírek
2012. Április 15. 11:00, vasárnap |
Helyi
Forrás: MTI
Kullancsveszély: tavaszi csúcs, óvintézkedések, betegségek
A március végétől június elejéig tartó időszakban a legaktívabbak a kullancsok. Félni nem kell tőlük, csak tisztában kell lenni a kockázatokkal, és meg kell tenni a lehetséges óvintézkedéseket.
Az enyhe időjárásnak köszönhetően áprilissal beköszöntött a tavaszi kullancsszezon. Magyarországon a kullancsok aktivitásának két csúcspontját figyelték meg a szakemberek. A tavaszi szezon után a második kisebb csúcs szeptemberben jelentkezik. A kullancsok 4-5 Celsius-fok feletti átlaghőmérséklet felett aktivizálódnak, így a természetben már hetek óta jelen vannak. Magyarországon jellemzően a középhegységi lombhullató erdőkben fordulnak elő. Így a legérintettebb területek elsősorban az ország nyugati része, Zala és Vas megye, az Északi-középhegység, valamint a Dunántúli dombság.
A kullancsoktól nem kell félni, csak tisztában kell lenni a kockázatokkal, és meg kell tenni a lehetséges óvintézkedéseket. Ha valaki a természetben tölti az időt, használja a drogériákban, illetve patikákban kapható kullancsriasztó szereket, a turisták számára pedig azt javasolják, hogy a kijelölt útvonalakról ne térjenek le, ne vágjanak át sűrű aljnövényzetű területeken. Hazatérve mindenki tartson „kullancsvizitet”, ha pedig valaki bőrében kullancsot talál, azt speciális csipesszel azonnal el kell távolítani.
A kullancsokkal kapcsolatos legfontosabb tévhitekről elmondta: az egyik ilyen, hogy a globális felmelegedés miatt több lesz a kullancs. Az infektológus szerint viszont a kullancsok számát a nagyvadállomány befolyásolja. Magyarországon az utóbbi években körülbelül tízszeresére, néhány vadpopuláció pedig nyolcvanszorosára emelkedett, így emiatt lehetséges, hogy valóban emelkedett a kullancsok száma, de semmiképpen sem a globális felmelegedés miatt. A másik leggyakoribb tévhit, hogy a kullancsok felmásznak a fákra. Valójában viszont 60-80 centiméternél magasabbra nem mennek fel.
Magyarországon a kullancsok kétféle betegséget terjesztenek. Az egyik a Lyme-kór, míg a másik a kullancsenchephallitis, vagyis a vírusos agyvelő- és agyhártyagyulladás. Vélhetően a védőoltás elterjedésének köszönhetően az utóbbi időben Magyarországon az agyvelőgyulladás előfordulása csökkent.
A fentiekről az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) munkatársai, Zöldi Viktor biológus és Lakos András infektológus beszéltek sajtótájékoztatón.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 04. 00:00, csütörtök | Helyi
Karácsonyi varázslat a dombóvári BestByte-ban – készülj a meglepikre!
Tedd felejthetetlenné az idei karácsonyt – brutális BestByte akciók indulnak Dombóváron december 5-től!
2025. December 03. 11:15, szerda | Helyi
Egy álom beteljesülése, arany- és ezüstérmek Dombóvár büszkeségének!
Horváth Eszter tündöklése a nemzetközi porondon
2025. December 02. 19:55, kedd | Helyi
Kettős jubileum Dombóváron: 70 éves a Kapos Táncegyüttes, 20 éves a Kosársuli
A jubileumi rendezvények méltóképpen adóztak mindazok előtt, akik hozzájárultak e két meghatározó helyi érték fennmaradásához és fejlődéséhez.
2025. December 01. 09:00, hétfő | Helyi
Fotózkodj az igazi Mikulással Dombóváron!
December 6-án, 14 órától a dombóvári művelődési ház aulájában!

