Városlista
2020. augusztus 14, péntek - Marcell

Hírek

2019. December 08. 14:03, vasárnap | Kék hírek
Forrás: police.hu

Libát és kocsit lopott

Libát és kocsit lopott

A Kiskunmajsai Rendőrőrsön befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, amelynek gyanúsítottja ittasan, jogosítvány nélkül vezette a lopott autót.

Egy kiskunmajsai lakos tett feljelentést a helyi rendőrőrsön 2019. október 19-én ismeretlen tettes ellen lopás miatt. A bejelentést szerint az elkövető késő éjjel eltulajdonította a sértett kisteherautóját, amely lezáratlanul, benne hagyott indítókulcsával állt egy tanya előtt.

Néhány órával később a járművet a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság járőrei a 472-es számú főúton megállították. A sofőr először bizonygatta, hogy a tulajdonos tudtával vezeti a kocsit, de a jármű ekkor már körözés alatt állt, így a rendőrök a tolvajt előállították. Az intézkedés során megállapították, hogy a 27 éves férfi ittasan, a járművezetéstől eltiltás hatálya alatt, vezetői engedély nélkül vett részt a közúti forgalomban.

A nyomozás során az is kiderült, hogy a férfi más, vagyon elleni bűncselekményeket is elkövetett. Még szeptemberben bement egy lakóingatlanba, ahol átkutatta a helyiségeket. Magához vett egy láncfűrészt, ám az udvaron szembe találta magát a ház tulajdonosával, így a fűrészt eldobta és elszaladt. Októberben pedig egy tanyát kétszer is „meglátogatott”. A kerítésén bemászva az egyik alkalommal több tucat libát sikerült eltulajdonítania, de a második esetben már nem járt sikerrel: a tulajdonos meglátta, így a tolvaj ekkor is menekülőre fogta.

A jelenleg letartóztatásban lévő, lopással, ittas vezetéssel és jármű önkényes elvételével gyanúsítható férfi ügyében a kiskunmajsai nyomozók a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat a napokban vádemelési javaslattal adták át az illetékes ügyészségnek.

Címkék: Kiskunmajsa, lopás, tolvaj

Ezek érdekelhetnek még

2020. Augusztus 14. 08:06, péntek | Kék hírek

Nőket futtató testvérpár ellen emeltek vádat Somogyban

Nők prostitúciós tevékenységét szervezte és a bevételből tartotta el magát egy somogyi testvérpár az ügyészség szerint, ezért vádat emelt ellenük - tájékoztatta a Somogy Megyei Főügyészség csütörtökön az MTI-t.

2020. Augusztus 13. 16:07, csütörtök | Kék hírek

Elsikkasztotta a kórházi liftre kapott pénzt, elítélték

Jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt az Esztergomi Járásbíróság egy férfit, aki elvállalta, hogy az esztergomi kórházban betegfelvonót épít, de az arra átutalt pénzt a megélhetésére fordította

2020. Augusztus 12. 11:07, szerda | Kék hírek

Több mint kétszáz embercsempészt fogtak már el idén

Több mint kétszáz embercsempészt fogtak el idén eddig Magyarországon, míg tavaly egész évben százötvenet - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerda reggel az M1 csatornán.

2020. Augusztus 10. 10:08, hétfő | Kék hírek

Százharmincegy határsértő ellen intézkedtek a rendőrök a hétvégén

131 határsértő ellen intézkedtek a rendőrök és katonák péntektől vasárnapig - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-t.