Hírek
2014. November 13. 13:00, csütörtök |
Helyi
Forrás: Tóth Erzsébet
Márton napi délután a Kaposszekcsői Általános Iskolában
November 11-én rendezték a kaposszekcsői iskolában a hagyományos Márton napi délutánt.
A vendégeket német nyelvű köszöntéssel fogadták és vezették helyükre a 7 osztályos lányok. Kertész Ferencné némettanár köszöntője után az énekkar lépett először a közönség elé és német nyelven énekelt a Márton legendáról. Kezükből nem hiányzott Márton lámpása sem. Őket az 5. osztály tanulói követték, akik versben emlékeztek meg Márton püspökről.
Majd a másodikosok perdültek táncra. Többféle táncot is bemutattak a régi időkből.
A zene után újból az ötödikesek ragadtak mikrofont, ezúttal egy tréfás hangú versben mesélték el a Márton legendát.
A program zárásaként újból a másodikosok tánca nyerte el a közönség tetszését. Nagyon ügyesen sajátították el a lépéseket, ami nem csoda, már hetek óta gyakoroltak Kazinczi Kata tanítónő irányításával!
A műsor után a Márton napi rajzverseny eredményhirdetése következett. Tillmann Ildikó zsűrielnök értékelte a pályamunkákat és Pfeiffer Jánosnéval, aki a Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, átadták a díjakat.
A délután zárásaként mindenki átvonult a sportcsarnok másik részébe, ahol libazsíros kenyeret ettek és hozzá finom teát kortyoltak.A vendéglátók szerepét a nyolcadikosok vállalták magukra, ők segítettek teát tölteni, kenyeret osztani a kisebbeknek. Így mindenki be tudta tartani a néphagyományt: Ki Márton napján libát nem eszik, az egész évben éhezik!
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 25. 09:00, szombat | Helyi
Szent Vendelre emlékeztek a göllei temető kápolnájánál
Október 20-án Szent Vendelre emlékeztek a göllei temető kápolnájánál. A búcsúi szentmisét dr. Kormon József ny. pécsi plébános, tanár és Szász Gyula plébános celebrálták.
2025. Október 24. 09:00, péntek | Helyi
Szent Lukács-napi elismeréseket adtak át a dombóvári kórházban
A Dombóvári Szent Lukács Kórház kiváló dolgozóit ismerték el az évek óta hagyományosan megrendezésre kerülő Szent Lukács-napi ünnepségen.
2025. Október 23. 10:00, csütörtök | Helyi
Diákok Fekete István nyomában, a Dél-Zselicben
Az író születésének 125. évfordulóján, idén is vetélkedőre gyülekeztek a 7-8. osztályos általános iskolai csapatok.
2025. Október 22. 13:21, szerda | Helyi
50 éves lett a Dombóvári Szivárvány Óvoda
A jeles évfordulót színes programokkal ünnepelték meg az intézményben.













