Városlista
2024. április 20, szombat - Konrád, Tivadar

Hírek

2012. Június 20. 12:50, szerda | Helyi
Forrás: Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság

Megúszni a vakációt nagyobb baj nélkül

Megúszni a vakációt nagyobb baj nélkül

Sajnos szinte minden tanítási szünet idején történnek kisebb-nagyobb balesetek, és sok esetben válnak a diákok bűncselekmények áldozataivá vagy elkövetőivé. Néhány jó tanács ezek elkerülésére.

Képünk illusztráció - MTI-fotó: Mohai Balázs

Szülők, figyelem!

  • az alsó tagozatos gyereket semmiképpen ne hagyja felügyelet nélkül. Szabadság hiánya esetén nagymama, rokon, végső esetben szomszéd segítségét vegye igénybe, vagy más szülővel összefogva felváltva legyenek velük.
  • nagyobb gyerek esetén is a szülő mindig tudja azt, hogy a gyerek kivel, mivel, hol tölti az idejét. Minden este üljenek le megbeszélni a napot, a gyerek számoljon be arról, hogy mivel töltötte az idejét, nem árt az sem, ha néha ellenőrzi az elmondottakat. Ha egyedül hagyta a nagyobb gyereket, telefonon napközben hívja fel. Követelje meg, hogy a megbeszélt időpontban otthon legyen!

Adjon neki feladatot! Szoktassa rá, hogy vannak kötelességei, például legalább a saját szobáját tartsa rendben, virágot öntözzön, kisebb bevásárlásokat végezzen el. Ezeket kérje számon!

Ne engedje meg, hogy a gyerek céltalanul lődörögve, kulccsal a nyakában az utcán, vagy a bevásárlóközpontokban töltse napjait!Bűncselekmény áldozatává válhat, a bűnelkövetők számára kiváló célpont a felügyelet nélkül lézengő gyerek. Bűncselekmények elkövetőivé is válhatnak a gyerekek akár a társaság, akár a csillogó kirakatok csábításának engedve.

Érték ne legyen a gyereknél utcán, játszótéren, strandon. Annyi pénzt adjon neki, amire feltétlenül szüksége van, értékes telefonját, mp lejátszóját hagyja otthon.

Ismeretlen személlyel ne barátkozzon, ne fogadjon el semmit, ne üljön az autójába, a lakásba ne engedje be. Frissen szerzett barátot se vigyen haza!

Az internet veszélyei: Figyelje, mennyi időt tölt a gyerek a számítógép előtt, milyen oldalakat látogat, kikkel ismerkedik, milyen képeket, információkat ad meg magáról a közösségi oldalakon! Ne engedje meg, hogy több órát töltsön a gép előtt, hívja fel a gyerek figyelmét az interneten kötött barátságok veszélyeire.

Gyalogos, kerékpáros közlekedés biztonsága:

Kijelölt gyalogátkelőhelyen menjen át az úton, ne fusson körültekintés nélkül a másik oldalra, tilos jelzésnél ne menjen az úttestre! Ha a felnőtt betartja a szabályokat, akkor a gyerek is követni fogja a jó példát!

Kerékpár: 12 év alatti gyerek kerékpárral főúton NEM közlekedhet! Nagyobbak, ha főúton bicikliznek: csak egymás mögött haladjanak, egymás mellett NE! Főúton balra kanyarodni NEM lehet, le kell szállni, gyalog átmenni! Tilos elengedett kormánnyal biciklizni, kutyát vezetni, személyt szállítani! Ha csak egy sört ivott, akkor se üljön kerékpárra, ittas járművezetésnek minősül!

Ajánlott védőfelszerelések melyek nem kötelezőek, azonban életet is menthetnek: bukósisak, ami különösen gyermekeknek javasolt, fej-, könyök-, és térdvédő, karra és lábszárra helyezhető fényvisszaverő pántok.

Gördeszkázni a gépjárművek által használt területen TILOS, de nem szerencsés a többi lakó ablaka alatt sem.

Strand
-12 év alatti gyerek csak felnőtt felügyelettel menjen strandra.
Nagyobbak:
- egymást ne lökdössék, dobálják a vízbe,
Természetes vizeknél a fokozott óvatosságra intünk mindenkit:
- CSAK a kijelölt helyen fürödjenek,
- vízi biciklivel, csónakkal: mély víznél mentőmellény legyen náluk, rajtuk!

Disco
Szülő kötelessége felhívni a figyelmet a dohányzás, alkohol, kábítószerek veszélyeire! Divatos szer: a „Gina” - folyékony extasy, színtelen, szagtalan, íztelen, vízben sem felismerhető. Gyakran a lányok italába öntik észrevétlenül. Alkoholhoz hasonló a hatása, de együtt vele akár halálos is lehet. Soha egyetlen percre se hagyja felügyelet nélkül az italát!
Disco után olyan sofőr mellé ne üljön be, aki ivott, kábítószert fogyasztott. Próbálja meg őt is lebeszélni arról, hogy vezessen, ha ez nem sikerül, telefonáljon a 107-re, tegyen bejelentést!
A gyerekeknek fontos tudniuk a segítségkérés módját, a segélykérő telefonszámokat!

Felnőttek
Amennyiben elutaznak otthonról, kérjenek meg egy rokont, ismerőst, hogy a postaládát ürítse ki. A teli postaláda jelzi a betörőknek, hogy nem tartózkodnak otthon. Kérje meg a szomszédot, rokont, hogy időnként szellőztessen, „látványosan” legyen jelen a lakásban. A nyílászárókat nagyon körültekintően zárja be! Az utazás során a csomagjaira vigyázzon, ne hagyja felügyelet nélkül azokat még néhány percre sem. A strandra ne vigyen értéket magával, csak annyi pénzt vigyen, amennyire feltétlenül szüksége van. A törölköző NEM vagyonvédelmi eszköz! Valaki mindig felügyelje a napozóágyat, plédet, játékokat, táskát!

Balesetektől és bűncselekménytől mentes, kellemes időtöltést kívánunk a nyári hónapokra!

Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 18. 08:19, csütörtök | Helyi

„Nyuszikupa” kölyökatlétika versenyt rendeztek Dombóváron

Öröm volt látni a sok lelkes atlétapalántát, akikből talán a jövő bajnokai lehetnek.

2024. Április 17. 07:51, szerda | Helyi

Kitelepítési emléknap Kaposszekcsőn

A Felvidéki kitelepítettek emléknapja alkalmából Kaposszekcsőn 4 település emlékezett meg április 12-én, pénteken.

2024. Április 15. 08:50, hétfő | Helyi

Dombóváron is látható lesz a Néprajzi Múzeum Cigány történetek című utazókiállítása

Istennel talállak, testvérem! Cigány történetek címmel utazókiállítást indított a Néprajzi Múzeum Tiszakarádon.

2024. Április 12. 15:19, péntek | Helyi

Idei második ülését tartotta a Dombóvári Kábítószerügyi Egyeztető Fórum

Az idei évben második ülését tartotta meg április 10-én délelőtt a Dombóvári Kábítószerügyi Egyeztető Fórum.