Hírek
2013. Április 20. 05:00, szombat |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Mol-támogatást is kapott Bajnai alapítványa
A kormány nem folyik bele a Mol irányításába, így a cég menedzsmentjének támogatási politikáját sem kommentálja - közölte a kormányszóvivő pénteken.Giró-Szász András ezt annak kapcsán mondta az MTI-nek, hogy a Bajnai Gordon volt miniszterelnök alapította Haza és Haladás Alapítványnak 2011-ben és 2012-ben is anyagi támogatást adott a Mol, amelyben a magyar államnak meghatározó hányada van.
A kormányszóvivő közölte, hogy bár az államnak meghatározó tulajdonrésze van a Mol Nyrt.-ben, a kormány semmilyen módon nem folyik bele a cég irányításába, ezért nyilvánvalóan a társaság menedzsmentjének támogatási politikáját sem kommentálják.'Ugyanakkor ez a helyzet is nyilvánvalóvá teszi, hogy semmiféle hatalmi túlterjeszkedés vagy demokratikus deficit nem jellemzi hazánkat, hiszen pont azok, akik ezeket az alaptalan vádakat rendszeresen megfogalmazzák, jelentős állami támogatásban részesülnek' - tette hozzá Giró-Szász András.
Pénteken több napilap is hírt adott arról, hogy több mint kétszázmillió forint adományt kapott 2011-2012-ben a Haza és Haladás Alapítvány, amely Átláthatósági politika címmel közzétette minden, egymillió forintnál nagyobb összegű adományát és kiadását.
A Magyar Nemzet ismertetése szerint a legbőkezűbb adakozó a Hillary Clinton volt amerikai külügyminiszterhez, illetve Soros Györgyhöz kötődő Center for American Progress (CAP) progresszív politikai kutatóintézet, amely a támogatások több mint felét adta: 2011-ben 209 ezer eurót, mai árfolyamon körülbelül 60 millió forintot, 2012-ben pedig 228 771 dollárt, mai árfolyamon mintegy 52 millió forintot.
A Népszabadság, a Világgazdaság, a Magyar Hírlap és a Népszava is beszámolt arról, hogy a támogatók közt szerepelt az OTP Bank és a Mol is. Az OTP Bank 2011-ben tízmillió, a Mol 2011-ben 10-, tavaly pedig 15 millió forintot adott az alapítványnak. További adományok érkeztek 2011-ben Bojár Gábortól (3 millió forint), a Graphisoft alapítójától, Szigetvári Viktortól (2 millió forint), az alapítvány kuratóriumi tagjától és az alapítótól, Bajnai Gordontól is (4,25 millió forint).
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 30. 11:00, csütörtök | Belföld
Telex - Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
2026. Április 30. 11:00, csütörtök | Belföld
Magyar Péter: hasznos és konstruktív megbeszélést folytattam António Costával, az Európai Tanács elnökével
Hasznos és konstruktív megbeszélést folytattam António Costával, az Európai Tanács elnökével - közölte Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, miniszterelnök-jelölt szerdán este a Facebook-oldalán.
2026. Április 30. 07:25, csütörtök | Belföld
Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra - közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
2026. Április 29. 13:00, szerda | Belföld
Kamatdöntés - Varga Mihály: egyhangúlag döntött a monetáris tanács az alapkamat szinten tartásáról
Egyhangúlag és egyetlen napirendi javaslatként döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az alapkamat szinten tartásáról

