Hírek
2012. Február 19. 07:13, vasárnap |
Belföld
Forrás: OrientPress
MSZP: új nemzeti légitársaság kell

Új, üzleti alapokon működő légitársaság felállítását sürgette szombaton Józsa István, az MSZP gazdasági ügyekért felelős frakcióvezető-helyettese.
Az ellenzéki politikus szerint még meg vannak az alapok az újrakezdéshez. Az LMP a volt Malév-dolgozók állami támogatására kéri a kormányt.
Józsa István szerint nem csak lehetséges egy piacképes nemzeti légitársaság létrehozása – de szükséges is, miután az idegenforgalom visszaesett és a külföldi cégek fokozták aktivitásukat Magyarországon. Az MSZP-s képviselő hangsúlyozta, a Malév terheitől megszabaduló új nemzeti légitársaság átgondolt stratégiával piaci alapokon is rentábilis lehet, felállításához pedig még megvan a szükséges tehetség és tudás.
Józsa – aki a kormány tétovaságának és a Malév-vezetés ügyetlenségének tudta be a csődöt – arra is rámutatott, hogy a társaság alapításával nem szabad megvárni a Malév csődjét vizsgáló parlamenti bizottság munkájának végét, hiszen ez nagy időveszteség lenne, ami a piaci indulás esélyét is rontja. A politikus megerősítette, részt vesznek a bizottság munkájában, de a szerinte úgy lenne korrekt, ha a testület a Malév 1990-2012 közötti működését vizsgálja.
***
A legfrissebb hírek szerint a Malév dolgozók kifizetésére sincs már elég pénz” – írja közleményében az LMP, egyúttal felszólítva a kormányt: gondoskodjon megfelelően az állami vállalat munkavállalóiról. A párt szerint azonnali válságkezelő lépésekre van szükség a munkahelyüket elvesztő alkalmazottak, az érintett vállalkozások, valamint a helyi önkormányzat bevonásával.
OrientPress Hírügynökség
Ezek érdekelhetnek még
2023. Szeptember 28. 13:15, csütörtök | Belföld
Orbán Viktor: novemberben közel fél havi nyugdíjjal többet visz a postás
Nyugdíj-kiegészítést fizet a kormány, novemberben átlagosan közel fél havi nyugdíjjal többet visz a postás az időseknek - jelentette be csütörtökön a miniszterelnök.
2023. Szeptember 28. 13:14, csütörtök | Belföld
MNB-igazgató: év végére 7-8 százalék közé lassul az infláció
2023. Szeptember 28. 10:02, csütörtök | Belföld
Orbán Viktor hamarosan bejelentést tesz
A miniszterelnök facebook posztjából egyelőre csak annyi derül ki, hogy a kormány döntött. Hogy miről, azt hamarosan megtudjuk.
2023. Szeptember 28. 09:57, csütörtök | Belföld
Több mint ezer gyermekkel kevesebb született idén, mint tavaly
Az előzetes adatok szerint 2023 augusztusában 7695 gyermek született, és 9504 ember halt meg. 2022 augusztusához képest a születések száma 5,3, a halálozásoké 11, a házasságkötéseké pedig 17 százalékkal csökkent.