Városlista
2026. május 23, szombat - Dezső

Hírek

2019. November 21. 11:00, csütörtök | Bulvár
Forrás: mti

Nem turnézik a Coldplay, mert aggasztónak tartják koncertjeik környezeti hatásait

Nem turnézik a Coldplay, mert aggasztónak tartják koncertjeik környezeti hatásait

Nem indul lemezbemutató turnéra a Coldplay brit zenekar, mert aggasztónak tartják koncertjeik környezeti terheit.

„Kell egy kis idő, hogy megvizsgáljuk, hogy lehetnének egy turnénak kedvező hatásai a környezetre” – mondta a BBC-nek el Chris Martin énekes.

Az együttesnek pénteken Ammanban, Jordánia fővárosában lesz két fellépése, amit az interneten élőben lehet követni, az egyiket napfelkeltekor, a másikat naplementekor tartják, az Everyday Life című albumuk két felét mutatják be. Az album pénteken jelenik meg.

A zenekar utoljára 2016-2017-ben turnézott a világ körül, négy kontinensen 122 koncertet adtak.

Elmondta, csalódnának, ha a következő turnéjuk nem lenne karbonsemleges.

„Azért választottuk Jordániát, mert olyan helyet kerestük valahol a világ közepén, ahova általában nem jutunk el koncertjeinkkel” – magyarázta.

A Coldplay a londoni Természettudományi Múzeumban is ad egy koncertet november 25-én, minden bevételüket környezetvédelmi szervezeteknek szánják.

Címkék: coldplay, koncert, turné

Ezek érdekelhetnek még

2026. Május 23. 14:00, szombat | Bulvár

Vonattal, lóháton és gyalogosan is mennek a zarándokok Csíksomlyóra, medvehajtást is tartottak a helyszínen

Vonattal, lóháton és gyalogosan is vonulnak a zarándokok a székelyföldi Csíksomlyóra, a szombaton a Kis- és Nagysomlyó-hegy közötti nyeregben tartandó pünkösdi búcsús szentmisére.

2026. Május 20. 15:00, szerda | Bulvár

A 20. Balatonfüredi Nemzetközi Gitárfesztiválon koncertsorozat és hangszerkiállítás várja az érdeklődőket

Hazai és külföldi előadók koncertjei, a fesztivál múltját bemutató fotó- és hangszerkiállítás, valamint mesterkurzusok várják az érdeklődőket a 20. Balatonfüredi Nemzetközi Gitárfesztiválon június második felében

2026. Május 04. 17:00, hétfő | Bulvár

Manga-napot tart a Néprajzi Múzeum

A Néprajzi Múzeum május 9-én egész napos programsorozattal kapcsolódik a Manga - Hokuszai - Manga kiállításhoz.

2026. Április 30. 15:00, csütörtök | Bulvár

Sziget - Újra lesz mínusz egyedik és nulladik nap

Mások mellett Skrillex, a Bring Me The Horizon, a Florence + The Machine, Zara Larsson és Lewis Capaldi is fellép az idei Sziget fesztiválon.