Hírek
2015. Október 10. 05:00, szombat |
Belföld
Forrás: MTI
Németország Magyarország első számú politikai, gazdasági és stratégiai partnere
Németország Magyarország első számú politikai, gazdasági és stratégiai partnere, a német beruházások alapvetően meghatározzák a magyar nemzetgazdaság teljesítményét
- jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten, a Német Gazdasági Klub (DWC) konferenciájának megnyitóján. Szijjártó Péter elmondása szerint 2010 óta a német tőke töretlenül bízik Magyarországban. A tavalyi után az idén újabb rekordot dönthet a két ország közötti kereskedelmi forgalom, csakúgy, mint a magyar export Németországba. A magyar-német gazdasági együttműködés folyamatos fejlődése nélkül nehezen elképzelhető, hogy a magyar gazdaság tartós növekedési pályán maradjon - hangsúlyozta.
A miniszter ismertette: öt év alatt 5,3 milliárd euró német befektetés érkezett Magyarországra, ennek nyomán csaknem 20 600 munkahely jött létre. A Magyarországon működő mintegy hatezer német vállalat csaknem 300 ezer embernek ad munkát - tette hozzá. Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy Magyarország nyitott gazdaság, szüksége van a beruházásokra, és a külföldi közvetlen tőkebefektetések csaknem negyede származik Németországból. Megfogalmazása szerint öldöklő verseny van a beruházásokért, amiben Magyarország a szakképzett munkaerő rendelkezésre állásával és megfelelő beszállítói bázis megteremtésével tud versenyelőnybe kerülni.
Kitért arra, hogy Európát eddig ismeretlen méretű kihívások elé állító bevándorlásnak közvetett gazdasági hatása is van. Óriási gazdasági problémákat fog okozni termelői és munkaerőpiaci oldalon is, ha például a határellenőrzések visszaállítása miatt csorbul a kiszámíthatóság, és emiatt nem lehet előre tervezni a termelési folyamatokat - hívta fel a figyelmet Szijjártó Péter.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 26. 14:00, vasárnap | Belföld
Hegedűs Zsolt: szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai
Szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai - közölte Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. Július 26. 11:00, vasárnap | Belföld
Sonnevend Pál egyetemi tanárt jelöli alkotmánybírónak a Tisza-frakció
Sonnevend Pál egyetemi tanárt jelöli alkotmánybírónak a Tisza-frakció - jelentette be Facebook-oldalán Bujdosó Andrea, a képviselőcsoport vezetője szombaton.
2026. Július 26. 09:34, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: a Fidesz ellenállási politikát hirdet a Tisza által épített önkényuralmi rendszerrel szemben
A Fidesz ellenzéki politika helyett ellenállási politikát hirdet a szabadság új, széles koalíciójának megteremtése érdekében a Tisza Párt által épített önkényuralmi rendszerrel szemben
2026. Július 25. 11:00, szombat | Belföld
Vitézy Dávid: jövőre korszerű IC-motorvonatok állnak forgalomba a GYSEV-nél
Jövőre a GYSEV-nél 11 korszerű IC-motorvonat áll forgalomba a Budapest-Győr-Szombathely és a Budapest-Győr-Sopron vonalon - írta a közösségi oldalán pénteken a közlekedési és beruházási miniszter.

