Városlista
2025. október 26, vasárnap - Dömötör

Hírek

2014. Május 14. 08:01, szerda | Helyi
Forrás: Soós Gyopár

Nincsenek véletlenek – Bravúros eredmények a felnőttek között

Nincsenek véletlenek – Bravúros eredmények a felnőttek között

Újjáélesztették a felnőtt atlétikai csapatbajnokság versenyformáját 2014. május 10-11-én.

Összesen húsz csapat nevezett, akiket keleti és nyugati csoportba osztottak. A Dombóvári VASE a nyugati csoportban az AC Bonyhád és a Szekszárdi AKSE egyesületével indított közös csapatot TOLNA néven. A zalaegerszegi elődöntőn megyénk csapata a hatodik helyen végzett, így bejutott a szeptemberi országos döntőbe.
Fazekas Gáspár utánpótlás korú tanítványai több egyéni csúccsal kiválóan megállták a helyüket a felnőtt mezőnyben.
Tóth Lili Anna 800 m-en bravúros győzelmet aratott a nála négy évvel idősebb válogatott futó ellen, akitől előző nap 1500 m-en mindössze fél másodperccel kapott ki. Beke Zsanett is nagyon jól futott, alig maradt le neves ellenfele mögött. Dobogón végzett még Tóth Virág és Besenyei Emőke 3000 m-es akadályfutásban.
Miklósa Erika operaénekesnő, az Atlétikáért Alapítvány elnöke is megnézte a versenyt. Tóth Lilinek, az alapítvány mentoráltjának külön gratulált a győzelemhez.

Eredmények:
Női 800 m
1. TÓTH Lili Anna (1998) 2:12.38
3. BEKE Zsanett (1994) 2:15.59
5. TÓTH Virág (1996) 2:19.03

Női 1500 m
2. TÓTH Lili Anna (1998) 4:30.54

Női 3000 m akadály
2. TÓTH Virág (1996) 11:55.35
3. BESENYEI Emőke (1996) 13:36.10

Női 400 m gát
4. BEKE Zsanett (1994) 1:06.52

Férfi 1500 m
9. BÁNFALVI Ákos (1998) 4:29.68
10. STRIJK Vince (1998) 4:46.51

Férfi 800 m
12. BÁNFALVI Ákos (1998) 2:08.09
13. PREHALEK Attila (1997) 2:17.00

Címkék: atlétika, DOVASE

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2025. Október 26. 07:54, vasárnap | Helyi

Országjárásra indulnak a Digitális Polgári Körök

A Digitális Polgári Körökben már több mint 90 000-en vagyunk, közülük tízezrek csatlakoztak hozzánk a Békemeneten.

2025. Október 25. 09:00, szombat | Helyi

Szent Vendelre emlékeztek a göllei temető kápolnájánál

Október 20-án Szent Vendelre emlékeztek a göllei temető kápolnájánál. A búcsúi szentmisét dr. Kormon József ny. pécsi plébános, tanár és Szász Gyula plébános celebrálták.

2025. Október 24. 09:00, péntek | Helyi

Szent Lukács-napi elismeréseket adtak át a dombóvári kórházban

A Dombóvári Szent Lukács Kórház kiváló dolgozóit ismerték el az évek óta hagyományosan megrendezésre kerülő Szent Lukács-napi ünnepségen.

2025. Október 23. 10:00, csütörtök | Helyi

Diákok Fekete István nyomában, a Dél-Zselicben

Az író születésének 125. évfordulóján, idén is vetélkedőre gyülekeztek a 7-8. osztályos általános iskolai csapatok.