Dr. Szenyéri Zoltán kiemelte, hogy a nemzedékének meg kellett élni a rendszerváltást ahhoz, hogy legyenek hiteles forrásaik 1956 nagyszerűségéről. Hogy ne hallgassák el előlük az emigrációs magyar irodalom nagy egyéniségeit, hogy megismerhessék Márai Sándor örökbecsű sorait a forradalom leverése után érzett óriási fájdalmáról.

Dombóvár vonatkozásában kitért Ivanich Miklós életében bekövetkezett tragédiára. Városunk díszpolgára is ausztriai menekülttáborban kezdte újra életét, majd sok-sok szerencse is kellett a tehetsége mellé ahhoz, hogy Párizsban újra felfedezzék, és kinyíljon az életpályája.

Máig emlékszem egy apró történetére, amit akkor mesélt, amikor hitvesével nálunk járt egy baráti beszélgetésen. Története idején már az USA-ban élt francia feleségével és gyermekeivel.
„Tudod, hivatalosak voltunk egy szilveszteri társaságba, felöltöztünk, kocsiba ültünk. Az autó rádiójában állomást kerestem és valahogy rátaláltam a Kossuth Rádióra. Menet közben éjfél lett, meghallottam a magyar himnuszt. Könny szökött a szemembe, nem tudtam tovább vezetni. A feleségem nem igazán értette a megrendültségem okát.”

A megemlékezés koszorúzással ért véget az 56-os emlékműnél.