Hírek
2022. Szeptember 09. 16:00, péntek |
Külföld
Forrás: MTI
Olasz választás - A jobboldali koalíció közel húsz pontos előnyét jelzik az utolsó felmérések

Továbbra is a Giorgia Meloni vezette jobboldali Olasz Testvérek (FdI) bizonyul a legnagyobb pártnak, az általa irányított koalíció pedig majdnem húsz százalékponttal megelőzi a baloldali szövetséget a szeptember 25-i választások előtt utoljára közölt felmérésekben, melyeket pénteken hoztak nyilvánosságra.
A Corriere della Sera és a többi országos napilapban pénteken megjelent táblázatok szerint az FdI bizonyul a legnépszerűbb politikai erőnek az urnákhoz készülő közel ötvenmillió olasz körében.
Giorgia Meloni pártjának támogatottsága - amely a 2018-as választásokon nem érte el az öt százalékot - jelenleg meghaladja a 25 százalékot. Második helyen a baloldali Demokrata Párt (PD) áll 20,5 százalékkal. Harmadik helyre az Öt Csillag Mozgalom (M5S) kapaszkodott fel 14,5 százalékkal, mely elsősorban Dél-Olaszországban számít népszerűnek, ahol a párt a korábbi kormányzása idején bevezetett alapjövedelem megtartására építi kampányát. Meglepetésnek számít, hogy az M5S megelőzi a Ligát.
Matteo Salvini pártjának enyhén csökkent a támogatottsága, amelyet jelenleg 12,5 százalékra mérnek, a Hajrá Olaszország (FI) stabilan nyolc százalékon áll, az úgynevezett harmadik pólus, vagyis az akció és az Élő Olaszország centrista szövetsége 6,7 százalékot ér el. A parlamentbe való bejutáshoz szükséges három százalékos küszöböt a mostani felmérések szerint a Zöldek és az Olasz Baloldal szövetsége lépi át, valamint a Civil Hálózat nevű politikai formáció.
A felmérések szerint az Olasz Testvérek a hagyományosan a Ligára szavazó észak-olaszországi tartományokban is megelőzte a szövetséges pártot. Az Il Giornale című jobboldali napilap úgy vélte, nem az a kérdés, hogy a jobboldali koalíció nyeri-e meg a választást, hanem az, hogy mekkora lesz az FdI és a Liga közötti különbség. A baloldali La Repubblica úgy értesült, hogy Giorgia Meloni pártja magának szeretné megszerezni a gazdasági, külügyi, belügyi és védelmi tárcát.
A jelenlegi felmérések szerint az FdI, a Liga és az FI koalíciója 46,6 százalékon áll, a PD vezetette szövetség pedig 27,2 százalékon.
Utóbbi 249 mandátumot biztosítana a jobbközépnek a 400 fős római alsóházban, valamint 121 szenátort a 200 fős felsőházban.
Az öt évvel ezelőtti választásokon 72,9 százalékos volt a részvételi arány. Most a szavazásra jogosultaknak 33,4 százaléka állítja, hogy nem megy el voksolni.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 10. 07:37, szerda | Külföld
Izraeli-palesztin - Az izraeli hadsereg elrendelte Gázaváros kiürítését
Az izraeli hadsereg elrendelte Gázaváros teljes kiürítését a hadsereg hamarosan kezdődő hadművelete előtt - jelentette be a katonaság kedden.
2025. Szeptember 09. 07:30, kedd | Külföld
Megbukott a francia kormány a bizalmi szavazáson
Megbukott Francois Bayrou francia miniszterelnök kormánya a hétfői bizalmi szavazáson.
2025. Szeptember 07. 08:46, vasárnap | Külföld
Az ukrán elnök Kijevet javasolta az ukrán-orosz csúcstalálkozó helyszínének
Visszautasította Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Vlagyimir Putyin orosz államfő felvetését, hogy Moszkvában tárgyaljon vele a háború lezárásáról, ehelyett azt javasolta, hogy ő látogasson el Kijevbe.
2025. Szeptember 06. 09:12, szombat | Külföld
Hadügyminisztérium néven működik a jövőben az Egyesült Államok védelmi minisztériuma, a Pentagon
Hadügyminisztérium (Department of War) néven működik a jövőben az Egyesült Államok védelmi minisztériuma, népszerű nevén Pentagon – a névváltásról pénteken írt alá rendeletet Donald Trump elnök.