Hírek
2013. Március 21. 13:00, csütörtök |
Helyi
Forrás: Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Fotó: www.boon.hu
Összefoglaló a rendkívüli hóhelyzetről

Tolna megyében a rendkívüli időjárás okozta események felszámolásában 156 tűzoltó és a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság állományából 35 fő teljesített szolgálatot
. A főügyelet megerősített létszámmal fogadta a nagy számban beérkező jelzéseket.
A rendkívüli időjárási helyzettel összefüggésben 152 segélyhívás érkezett a főügyeletre, a tűzoltóknak 49 műszaki mentéshez kellett vonulniuk, melyek szinte mindegyike elakadt járművekkel volt összefüggésben. Az igazgatóság és a tűzoltóságok 20 gépjárműve vett részt a mentésekben, az ellátások szervezésében, a betegek kórházba szállításában, összesen 4000 kilométert futva.
Annak ellenére, hogy több száz gépjárművet kellett menteni, személyi sérüléssel járó baleset nem történt a megyében.
Dombóváron még csütörtökön az erős szél a trafóállomásra befújt hó miatt okozott zárlatot, aminek következtében 394 fogyasztói helyen nem volt áramszolgáltatás, de ezt a szolgáltató rövid időn belül megszüntette.
A legnagyobb probléma Tamási és Dombóvár Járásokban jelentkezett, ahol szinte minden út hosszabb-rövidebb ideig járhatatlan volt a rendkívül erős szél miatt, annak ellenére, hogy a Közút gépei folyamatosan dolgoztak a megtisztításukon.
Átmenetileg tizenhét település volt elzárva a külvilágtól, de polgármestereikkel folyamatos kapcsolatban voltunk, az ellátásban nem szenvedtek hiányt. Áramkimaradás Páriban volt hosszabb időre egy utcát érintően.
A Tamási és Dombóvári Helyi Védelmi Bizottságok, valamint a Megyei Védelmi Bizottság is rendkívüli ülést hívott össze a helyzet kezelésére. A meghozott intézkedéseknek köszönhetően megyénkben senkinek nem kellett az úton éjszakáznia, és senki nem maradt ellátás nélkül.
Az úton rekedtek elszállásolására melegedő és pihentető helyek nyíltak Tamásiban, Iregszemcsén, Nagykónyiban és Pincehelyen. Csütörtök éjszaka 941, pénteken pedig 216 fő vette igénybe ezeket a szálláshelyeket, ahol a fektetőanyagok biztosításáról a TMKI, ellátásukról pedig a Helyi Védelmi Bizottságok, polgármesterek gondoskodtak.
A MÁV forgalom irányításán keresztül kezdeményeztük a vonatszerelvények megállását a menetrendtől eltérően Szakály – Hőgyész – Pincehely – Tolnanémedi – Simontornya állomásokon a településen maradt lakosok elszállításának megoldása érdekében. Egyeztetést végeztünk a MÁV-val, hogy a településeken rekedt állampolgárok költségtérítési díj megfizetése nélkül eljuthassanak otthonaikba.
Az üzemeltetővel történt egyeztetést követően a rendkívüli időjárási viszonyok miatt az M6 autópályát ingyenesen lehetett igénybe venni.
Az úton rekedt állampolgárok mentése és befogadó helyre történő eljuttatása, az orvosi ellátást igénylő személyek kórházba szállítása folyamatosan biztosított volt. Az Operatív Törzs intézkedése alapján a dialízis központ vezetője azon kezeltek számára, akik nem voltak biztonsággal hazajuttathatók, a kórházban biztosított elhelyezést számukra. Az igazgatóság 5 fő dialízises beteg kórházba szállítását végezte el, de a többi beteg szállításában is közreműködtünk.
Dunaföldváron a kijelöl várakozóhelyen 15 kamion vesztegelt. A buszjáratok a változó közlekedési körülményekhez igazodva indultak vagy kerültek leállításra.
Szombaton az időjárási körülmények javulásának következtében tűzoltói beavatkozásokra a rendkívüli téli időjárási körülmények miatt már nem volt szükség. A befogadó helyeken tartózkodók fokozatosan, a felszabaduló utak függvényében elhagyták a befogadó létesítményeket. Este hét órára a megye területén három kisebb szakaszon okoztak még problémát a hóátfúvások miatt kialakult hótorlaszok.
A Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a társ-, együttműködő szervek között a kommunikáció zavartalan volt, a rendkívüli helyzetben kiválóan tudtunk együttműködni. A megye lakosságának tájékoztatása a megyei honlapon, valamint a helyi rádióadókon keresztül folyamatos volt a rendkívüli helyzet során. A honlapon a szöveges helyzetjelentés mellett egy információs térkép segítségével is tájékozódhattak az érdeklődök az utak aktuális állapotáról.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 15. 15:00, péntek | Helyi
Bálind József-ről nevezték el a Szuhay Sportcentrum kosárlabda csarnokát
Dombóvár Város Önkormányzata képviselő-testületének döntése alapján a Szuhay Sportcentrum kosárlabda csarnokát Bálind József Sportcsarnoknak nevezték el.
2025. Augusztus 15. 10:10, péntek | Helyi
A hónap műtárgya – Fekete István Múzeum
Augusztus hónap műtárgyának Ambrus Sándor (1959-2008) néhai dombóvári szobrász, grafikus, Fekete Istvánról készített nagyméretű képét választotta a múzeum.
2025. Augusztus 14. 08:26, csütörtök | Helyi
Forgalmirend-változás lesz augusztus 19–20-án Dombóváron
Az augusztus 19–20-ára tervezett rendezvények miatt több helyen útlezárásra és forgalmirend-változásra kell számítani Dombóvár-Kertváros városrészen.
2025. Augusztus 11. 15:13, hétfő | Helyi
Termőre fordult a göllei kertészmérnök által nemesített szőlő
A Gölle könnyei szőlőfajtát a Budapesten élő, 1933-ban Göllében született Dr. Sipos Lajos gépész- és kertészmérnök, nemesítő állította elő, aki a dombóvári gimnáziumban érettségizett 1951-ben.