Hírek
2011. Október 20. 13:01, csütörtök |
Belföld
Forrás: MTI
Téglajegyeket bocsátott ki a Csiky az épület felújításához
A kaposvári Csiky Gergely Színház által kibocsátott téglajegyek megvásárlásával lehet hozzájárulni a fennállásának 100. évfordulóját idén ünneplő színház épületének évek óta húzódó felújításához. Kép: Andreas Praefcke
Mint Rátóti Zoltán igazgató szerdán a színházban tartott sajtótájékoztatón mondta, a téglajegyek vásárlására ösztönző felhívásukat figyelemfelkeltésnek szánják. "Naivság lenne azt hinni, hogy ebből elegendő pénz gyűlik össze a mintegy hétmilliárd forintot igénylő felújításhoz", ám a vásárlók száma mindenképpen jelzésértékű lehet, hogy nemcsak a színházbeliek, hanem a város lakói, illetve az országból Kaposvárra látogató színházszerető közönség is fontosnak tartja az épület már évek óta esedékes felújítását - tette hozzá az igazgató.
Az ezer, tízezer és százezer forint értékű téglajegyeket a színházban és a jegyirodában lehet megvásárolni, illetve a színház honlapján lehet megrendelni - közölte Rátóti Zoltán, megjegyezve: a vásárlók nevét - hozzájárulásuk esetén - a megújult színházról készülő albumban is feltüntetik.
A sajtótájékoztatón a színház igazgatója a téglajegy három különböző értékét nagyságbeli különbséggel jelző, a színház logójával ellátott, sorszámozott, limitált példányszámban készült téglákból is bemutatott néhányat. A Gera Katalin kaposvári szobrász készítette téglák már a sajtótájékoztatón elkeltek, köztük három százezer forintot érő tégla. Az egyiket magánemberként Szita Károly, Kaposvár polgármestere vette meg, egy másikat Rátóti Zoltán, egy harmadikat pedig egy színházszerető kaposvári házaspár.
Kérdésre válaszolva az igazgató közölte: a téglajegyeket a felújítás kezdetéig árulják.
Rátóti Zoltán szólt arról is, hogy másodszor is meghirdetik a színház előző igazgatója, Schwajda György emlékének adózva a róla elnevezett pályázatot, amelyre ezúttal mesejátékokat várnak. A kiírás pénteken felkerül a színház honlapjára. A pályázatokat 2012. február elsejéig lehet beküldeni.
Az igazgató egy másik felhívást is közzétett a színház épületének 100 éves fennállása alkalmából a tervek szerint december elején nyíló kiállítás kapcsán. A tárlaton szeretnének minél több relikviát a közönség elé tárni, ezért kérik mindazokat, akik képekkel, korabeli jegyekkel, vagy bármi mással színesíteni tudnák a teátrum történetét bemutató kiállítást, vegyék fel a kapcsolatot a színházzal.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 10. 09:00, szerda | Belföld
Magyar Péter: történelmi jelentőségű törvénycsomagot nyújtottak be az Országgyűlésnek
2026. Június 10. 06:55, szerda | Belföld
OGY - Benyújtotta a kormány az európai uniós források hazahozatalához szükséges törvényjavaslatot
Benyújtotta a kormány az európai uniós forrásokhoz való hozzáférés érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló javaslatot kedden este.
2026. Június 09. 16:00, kedd | Belföld
Kapitány István teljes miniszteri fizetését a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentőalapítványnak ajánlja fel
Kapitány István a teljes miniszteri fizetését a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentőalapítványnak ajánlja fel. A gazdasági és energetikai miniszter ezt hétfő este jelentette be a Facebook-oldalán.
2026. Június 09. 15:00, kedd | Belföld
Vitézy Dávid: újra elérhető a Vonatinfo webes felülete
Újra elérhető a teljesen nyilvános, regisztrációhoz nem kötött Vonatinfo - közölte Vitézy Dávid, közlekedési és beruházási miniszter a Facebook-oldalán hétfőn.

