Hírek
2015. Június 21. 05:00, vasárnap |
Belföld
Forrás: MTI
Pintér Sándor: rend nélkül nincs fejlődés

A fiatal polgárőrökben tudatosítani kell, hogy rend nélkül nincs fejlődés és békés jövő – mondta Pintér Sándor szombaton Komló-Sikondán, a XXI. országos polgárőr napon.
A belügyminiszter köszöntőjében hangsúlyozta: a bűncselekmények száma jelentősen visszaesett az utóbbi években, 2010-ben még 450 ezer, 2014-ben pedig 350 ezer bűncselekmény történt az országban, a polgárőrök nélkül ezt az eredményt nem lehetett volna elérni.
Kiemelte, hogy a jövőben 14-18 éves korosztály tagjai is lehetnek polgárőrök. „Ne csak védjük, neveljük a fiatalokat, hanem fogadjuk őket sorainkba, készítsük fel a rend szeretetére, tanítsuk meg értékrendünkre” – fogalmazott Pintér Sándor.
A tárca vezetője arról is beszélt, hogy a polgárőrség egyre sokrétűbb feladatokat lát el, és több sikeres, az idősek, fiatalok védelmét célzó, a lakásbetöréseket megelőző program folytatását kérte a polgárőrszövetségtől. Megemlítette: 2010-től folyamatosan nő a polgárőrök támogatása, tavaly már elérte az egymilliárd forintot.
A polgárőrség a kormány és a rendőrség stratégiai partnere a rend fenntartásában – mondta Pintér Sándor. Hozzátette, hogy már külföldön is felfigyeltek a magyar polgárőrség tevékenységére, amelynek rendszerét több ország szeretné meghonosítani.
A miniszter hangsúlyozta: a kormány és belügyminisztérium elvárása polgárőrszövetséggel szemben a bűnmegelőzésben való részvétel és a közterületi biztonság növelése. Ki kell terjeszteni a szövetség tevékenységét a külföldi kapcsolatokra, mert a környező országok közbiztonsága segíti a mi biztonságunkat is – jegyezte meg.
Túrós András, a Magyar Polgárőrszövetség elnöke kijelentette: az 52 ezer tagot tömörítő kétezer polgárőr egyesület európai színvonalú bűnmegelőzési rendszert hozott létre. Utalt a június 21-től hatályos törvénymódosításra, amely lehetővé teszi a 14-18 éves korosztály tagjainak belépését a polgárőr egyesületekbe; „várjuk a fiatalokat, azt szeretnénk, ha a fiatalok százai, ezrei belépnének a polgárőrségbe” – mondta.
A polgárőr napon, amelyre az ország 19 megyéjéből és Budapestről közel ötezren mentek el a Komló-sikondai pihenőparkba, 200 új polgárőr tett fogadalmat, köztük negyvenen a 14-18 éves korosztályból. A nap programját könnyűzenei koncertek, rendőrségi, katasztrófavédelmi, polgárőrségi bemutatók, főzőverseny és versenyek színesítik.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 03. 08:56, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: nem vállalom azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért
Azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért, nem szeretném vállalni, és nem is fogom – jelentette ki a miniszterelnök szombaton Esztergomban az MCC Feszten.
2025. Augusztus 03. 08:55, vasárnap | Belföld
Duna House: az Otthon Start program megmozgatja az ingatlan- és hitelpiacot is
A nyári hónapokra jellemző, visszafogottabb aktivitással telt a július a hazai ingatlanpiacon, az Otthon Start program hatása viszont gyorsan meglátszott az érdeklődések növekedésében - közölte a Duna House pénteken.
2025. Augusztus 03. 08:55, vasárnap | Belföld
MOHU: a forgalommal arányosan változik a visszaváltási rendszer kezelésiköltség-számítása
A forgalommal arányosan változik a visszaváltási rendszerben a kezelési költségek számítása, a módosítás újabb kereskedőket ösztönözhet a csatlakozásra
2025. Augusztus 02. 08:57, szombat | Belföld
Pride: Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergelyt a Budapest Büszkeség rendezvény szervezése ügyében
Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergely főpolgármestert a Budapest Büszkeség (Budapest Pride) rendezvény szervezése ügyében pénteken Budapesten.