Városlista
2024. május 26, vasárnap - Fülöp

Hírek

2018. Június 21. 05:00, csütörtök | Belföld
Forrás: police.hu

Régi trükköt vetettek be az országjáró csalók

Régi trükköt vetettek be az országjáró csalók

A tettesek a vízművek munkatársainak adták ki magukat, hogy aztán a lakásokba bejutva vigyék, amit érnek.

Az elkövetők igyekeztek nagyon pontosan megtervezni, miképpen csapják be idős áldozataikat. Állandóan mozgásban voltak, egyik nap Sopronban bukkantak fel, másnap Kecskeméten, hogy aztán egy hétig nyomuk se legyen. Majd Budapesten keresték az áldozataikat, újabb hét kihagyás után Egerben jártak, aztán Tatán és még számos helyen. Kizárólag nagyobb városokban tevékenykedtek. Egyforma kék inget, sötétkék sapkát szereztek, hogy öltözékük formaruhának tűnjön. Majd a lakótelepekre igyekeztek, tudván, a tömbházakba könnyen és feltűnés nélkül bejuthatnak. A lépcsőházakban pedig már nem volt egyéb dolguk, mint a levélládákon megkeresni azokat, akiknek a neve előtt ott állt az „özv.” megjelölés.

Alkalmanként ketten léptek akcióba, társuk a ház előtt várakozó gépkocsiban figyelte a környéket. Ha nem volt veszély, akkor az akcióban lévő két férfi becsengetett az özvegyként jelölt hölgyekhez. Elmondták, a vízművektől jöttek, és abban a lakásban hibás a vízvezetékrendszer, mert a ház alsóbb részein ázik a fal. Hogy a trükk még hihetőbb legyen, a magukkal vitt palackból egy óvatlan pillanatban még vizet is löttyintettek a radiátor alá: lám, még az is csöpög… Babráltak, hümmögtek, „vizsgálták a csapokat”, majd közölték, hogy azonnal szükségük lenne 12 ezer forintra, ennyibe kerül ugyanis az a speciális tömítőanyag, amellyel megszüntethetnék a vízszivárgást. És mivel ennyi pénz nem szokott a nyugdíjasok pénztárcájában lenni, így szinte minden alkalommal a rejtekhelyről kellett elővenniük a kért összeget. Az elkövetők kilesték, hogy pontosan honnan. Egyikük látszólag kiment a tömítőanyagért, a másik pedig a fürdőszobába csalta az áldozatot egy csappróbára. Eközben társa visszalopakodott, és a rejtekhelyről vitt mindent.

Elsőként a Soproni Rendőrkapitányság indított nyomozást kifosztás bűntette miatt. Az elkövetők február 23-án reggel egy idős soproni asszonynál jártak a vízműves trükkel, de az eljárás megindítása után, május 9-ig a fentiekkel megegyező módszerrel további öt bűncselekmény történt a városban. A nyomozók megállapították, hogy a tettesek ebben az évben az ország több településén követtek el hasonló cselekményeket.
Az ORFK szakmai koordinációját követően elemezték, értékelték az érintett megyék nyomozásai kapcsán gyűjtött adatokat, aminek eredményeképpen a zsaruk látókörébe került egy gépkocsi és az azt használók. Május 9-én reggel Sopronban a rendőrök megtalálták a járművet, benne az egyik feltételezett elkövetővel. Az autótól kissé távolabb feltűnt a férfi két társa is „vízműves egyenruhában”, a közeli lakótömbök felé igyekeztek. Fogalmuk sem volt arról, hogy a nyomozók figyelik őket. Látták, ahogy bejutottak a házba, és megvárták, míg végeznek. Az autóban ülő társukkal együtt elfogták, majd előállították őket a kapitányságra.

A székesfehérvári K. Patrikot (21), a rimaszombati R. Juliuszt (33) és a budapesti R. Csabát (49) kifosztás bűntettével gyanúsították meg. A nyomozók megállapították, hogy volt egy negyedik társuk is – a budapesti B. Gergely (19) – akit a III. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozóival elfogtak, és őt is gyanúsítottként hallgatták ki. A nyomozás jelenlegi szakaszában a gyanúsítottak 11 megye 16 városában közel félszáz bűncselekmény elkövetését ismerték be. R. Csaba előzetes letartóztatásban várja további sorsát, három társa szabadlábon védekezhet.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 26. 09:05, vasárnap | Belföld

Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 21. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:

2024. Május 25. 08:14, szombat | Belföld

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: haderőt kell építenünk, mert enélkül nem tudjuk garantálni a magyar emberek békéjét és biztonságát

Nem tekinthetjük sajnos azt a forgatókönyvet sem kizártnak, hogy ismét a fegyvereké lehet szó Európában. Ennek az elkerüléséhez erőre van szükségünk

2024. Május 25. 07:58, szombat | Belföld

Szijjártó Péter: átadásra került a Hell Energy 80 milliárd forintos kapacitásbővítő beruházása

Átadásra került a Hell Energy 80 milliárd forint értékű kapacitásbővítő beruházása, amelynek a nyomán 240 új munkahely jön létre, az üdítőital-gyártó vállalat pedig megerősítheti piacvezető pozícióját a világ több országáb

2024. Május 24. 13:21, péntek | Belföld

Orbán Viktor: Brüsszelben Európa háborúba lépésének előkészítése történik

Ami ma Brüsszelben történik, az hangulati előkészítése Európa háborúba lépésének - jelentette ki a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.