Az emlősállatoknál eddig megfigyelt leghosszabb vándorutat tette meg egy nyugat-csendes-óceáni nőstény szürke bálna, amely egy nemzetközi tudóscsoport Biology Letters című folyóiratban megjelent tanulmánya szerint 22 511 kilométert tett meg. Ez a távolság a Föld kerületének fele.

A szürke bálnák (Eschrichtius robustus) a Csendes-óceánban élnek, ezen belül nyugat-csendes-óceáni és keleti-csendes-óceáni populációt különítenek el. A keleti populáció Kalifornia és Mexikó partjainál telel, a nyarat pedig a táplálékban gazdag Alaszkai-öbölben tölti. Állománya stabil. A nyugati populáció viszont erősen veszélyeztetett, alig 130 példányra becsülik az állományt. A nyarat Japántól északra, az orosz Szahalin-sziget partjainál töltik. A múltban még Kína keleti partjainál teleltek át, idővel azonban az intenzív bálnavadászat miatt megváltoztak szaporodási szokásaik és vándorlási útvonalaik. A kutatók már nem tudják biztosan, hová vándorolnak az állatok és még mindig különálló populációról van-e szó.

Bruce Mate, az amerikai Oregon Állami Egyetem kutatója és munkatársai ezért műholdas jeladót szereltek hét szürke bálnára, hogy megfigyeljék mozgásukat. Az egyik nőstény a feljegyzések szerint Szahalintól 10 880 kilométert tett meg Mexikó partjáig. Visszafelé azonban másik útvonalat választott, átszelte a keleti Bering-tengert, majd 172 nap alatt 22 511 kilométert megtéve visszaérkezett Szahalinhoz.

Ezzel rekordot döntött. Az eddigi megfigyelt csúcstartó egy púpos bálna volt, amely 2010-ben legalább 9800 kilométert tett meg.

A kutatók azt feltételezik, hogy néhány nyugat-csendes-óceáni egyed tulajdonképpen a keleti populációhoz tartozik, csak megváltoztatta vándorlási útvonalát. Az is elképzelhető, hogy a nyugati populáció már kihalt vagy a két csoport ugyanazon a táplálékszerző területen osztozik. A szakértők szerint ennek megállapítására a feltételezett szahalini populáció pontos genetikai vizsgálatára van szükség.