Városlista
2024. május 6, hétfő - Ivett

Hírek

2012. Június 01. 19:55, péntek | Helyi
Forrás: Kitanics Zsuzsanna/Dombóvári Rendőrkapitányság

Rendőrségi pályázat roma fiatalok számára

Rendőrségi pályázat roma fiatalok számára

Pályázatot hirdet a rendőrség a középfokú oktatási intézmények első három évfolyamán tanuló cigány származású fiatalok tanulmányai eredményes befejezésének elősegítésére és a rendőri pálya választásának ösztönzésére.

Az Országos Rendőr-főkapitányság által a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság útján meghirdetett pályázat Tolna megyére, a 2012/2013-as tanévre szól.

Pályázati feltételek

Pályázatot azok a cigány származású fiatalok nyújthatnak be, akik középfokú oktatási intézmények nappali tagozatán első, második vagy harmadik évfolyamán tanulnak, évismétlésre semmilyen tantárgyból nem kötelezettek, a pályázat benyújtásának évében elért, év végi tanulmányi átlageredményük pedig legalább 3,00. A pályázónak a fentiek mellett a pályázat benyújtásakor az alábbi feltételeknek kell eleget tennie:

  • magyar állampolgárság;
  • magyarországi lakóhely;
  • büntetlen előélet;
  • a rendészeti szakközépiskolába vagy a Rendőrtiszti Főiskolára való, a középfokú oktatási intézmény elvégzését követő jelentkezés, a hivatásos szolgálati viszony létesítéséhez szükséges tanulmányi és vizsgakötelezettségek teljesítésének, valamint ezt követően a hivatásos szolgálati viszony vállalása;
  • szakiskolai tanulók esetében az érettségi megszerzésének, és a tanulmányok ennek megfelelő – a szakiskolai tanulmányok befejezését követő tanévben történő – folytatásának vállalása;
  • kifogástalan életvitel és jó hírnév a pályázó vonatkozásában; a pályázó hozzátartozóinak és a vele egy háztartásban élőknek az életvitele pedig a szolgálat törvényes és befolyástól mentes ellátását nem veszélyezteti;
  • egészségügyi, pszichikai és fizikai alkalmasság, az alkalmasság pályázat elbírálása során történő, valamint a támogatás időtartama alatti megállapításához szükséges vizsgálatok írásban történő vállalása;
  • írásbeli hozzájárulás a személyes adatoknak a cigány származású fiatalok rendőrré válásának elősegítése érdekében a Rendőrség által biztosított támogatási rendszer létrehozásáról, valamint a rendőri szervek ezzel kapcsolatos feladatairól szóló ORFK utasításban foglaltak szerinti kezeléséhez, valamint ahhoz, hogy e követelményeknek való megfelelés megállapítása érdekében a pályázó lakó- és családi körülményeit, továbbá a korábbi büntetéseire vonatkozó adatokat előzetesen, és a támogatási szerződés hatályának tartama alatt a Rendőrség bármikor megvizsgálhatja.

A támogatás formája, mértéke

A pályázatot elnyerők számára a támogatást a rendőr-főkapitányságok biztosítják saját költségvetésük terhére, a középfokú oktatási intézményben folytatott tanulmányok hátralévő idejére az alábbiak szerint:

  • számla vagy egyéb igazolás alapján a diákotthoni vagy kollégiumi szállásköltség, és a menzai ellátás költségeinek teljes körű térítésével, vagy - a szerv választása szerint - étkezési utalvány biztosítása;
  • tanévenként - számla alapján, személyenként legfeljebb 25.000 forint értékben - ruházkodási segéllyel;
  • tanszersegéllyel (a tankönyvek költségeinek számla alapján történő, teljes mértékű térítésével, az egyéb taneszközök esetében pedig - ugyancsak számla alapján - tanévenként és személyenként legfeljebb 4500 forint értékhatárig);
  • az előző félév végi tanulmányi eredmény függvényében a tanév alatt, havi rendszerességgel folyósított pénzbeni juttatással:
    * 3,00-4,00 tanulmányi átlag esetén: nettó 2000 forint/hónap,
    * 4,01-4,50 tanulmányi átlag esetén: nettó 3000 forint/hónap,
    * 4,51-5,00 tanulmányi átlag esetén: nettó 4000 forint/hónap
    összegben.

Egyéb tudnivalók

A pályázatot 2012. július 31-ig kell a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjének megküldeni.

Postacím:
Tolna Megyei Rendőr- főkapitányság
7100 Szekszárd, Mészáros Lázár u. 19-21.

A magyar állampolgárság, a magyarországi lakóhely és a büntetlen előélet igazolására szolgáló dokumentumokat (személyazonosító igazolvány, lakcímet igazoló hatósági igazolvány másolata, érvényes hatósági erkölcsi bizonyítvány), a pályázó egészségügyi alkalmasságával kapcsolatos házi orvosi véleményt, a személyes adatok kezeléséhez történő írásbeli hozzájárulást, valamint a tanulói jogviszony és a tanulmányi átlageredmény igazolására szolgáló dokumentumokat (a tanulói jogviszony fennállásáról, az oktatási intézmény által kiállított igazolás, a bizonyítvány másolata) a pályázat mellékleteként kell benyújtani.

A pályázók egészségügyi, pszichikai és fizikai alkalmasságának vizsgálatát a pályázat elbírálására kötelezett szerv egészségügyi szolgálata a rendészeti oktatási intézménybe jelentkezők alkalmassági vizsgálatára irányadó jogszabályi rendelkezések alapján végzi. Az alkalmassági vizsgálatokat a pályázat elbírálása során a Rendőrség kötelező jelleggel végzi el. A támogatás időtartama alatt évente legfeljebb egy alkalommal, amennyiben a pályázóval kapcsolatos körülmények ezt indokolttá teszik, a Rendőrség további alkalmassági vizsgálatok elvégzésére is jogosult.

A pályázatokat a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője által kijelölt személyekből álló bizottság bírálja el és készíti elő döntésre.

A támogatás odaítéléséről a bizottság javaslata alapján a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője dönt. A pályázat elbírálásának határideje 2012. augusztus 31. A pályázatot nyert tanulókkal a Tolna Megyei Rendőr- főkapitányság támogatási szerződést köt 2012. szeptember 15-ig.

A pályázattal kapcsolatban felvilágosítás Pulcz István r. főhadnagytól (telefon: 06-74/501-111/32-55 mellék) kérhető.

Címkék: pályázat, rendőrség

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 06. 08:15, hétfő | Helyi

Szivárvány Óvoda családi délután a klímavédelem jegyében

A Dombóvári Szivárvány Óvoda családi délutánt tartott a klímavédelem jegyében április 26-án.

2024. Május 02. 19:48, csütörtök | Helyi

Az Evangélikus Művészeti Iskolák II. Országos Találkozóját tartották Dombóváron

A Dombóvári Evangélikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola szervezésében rendezték meg az Evangélikus Művészeti Iskolák II. Országos Találkozóját a Dombóvári Művelődési Házban.

2024. Május 01. 08:32, szerda | Helyi

Atlétikai diákolimpia zajlott a városi és a járási iskolák részvételével

A legjobbak a héten Szekszárdon képviselik Dombóvárt.

2024. Április 30. 08:00, kedd | Helyi

Ajándék a Fekete István Múzeumnak

A napokban a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. nevében Gőbölös Péter vezérigazgató könyvadományt küldött a Fekete István Múzeumnak.