Hírek
2014. Március 25. 12:50, kedd |
Belföld
Forrás: MTI
Simon-ügy - Előzetes letartóztatásban marad a volt szocialista képviselő
Előzetes letartóztatásban marad Simon Gábor, a Fővárosi Törvényszék helybenhagyta a volt szocialista országgyűlési képviselő kényszerintézkedéséről szóló végzést - tudta meg az MTI kedden az ügyet jól ismerő forrásból. A bíróság megerősítette az MTI értesülését, és közölte: a fellebbezések alaptalanok voltak.
A Fővárosi Törvényszék azt közölte, hogy egy hete, március 18-án hozott végzésével "helybenhagyta S. Gábor előzetes letartóztatását abban a büntetőügyben, melyben a Központi Nyomozó Főügyészség jár el különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt". A végzés szerint "az elsőfokú bíróság helyesen következtetett arra, hogy a gyanúsított terhére rótt cselekmények tárgyi súlyára, a kiszabható büntetés mértékére, valamint S. Gábor kapcsolatrendszerére és a hamis úti okmány megszerzésére utaló adatokra tekintettel alaposan feltehető, hogy a gyanúsított jelenléte az eljárási cselekményeknél csak a legszigorúbb kényszerintézkedés alkalmazásával biztosítható".
A törvényszék szerint megalapozottan következtetett az elsőfokú bíróság arra is, hogy "a gyanúsított a vele szemben folyamatban lévő büntetőeljárás eredményességének meghiúsítására törekszik, így alappal feltehető, hogy a szabadlábon hagyása esetén a bizonyítási eljárás megnehezítésére vagy meghiúsítására törekedne".
A döntés szerint ugyancsak helyesen állapította meg a bíróság, hogy "S. Gábor – akivel szemben más büntetőeljárás is folyamatban van - vonatkozásában megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén újabb, szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követne el".
A Pesti Központi Kerületi Bíróság két hete helyezte előzetes letartóztatásba az MSZP volt elnökhelyettesét, akit költségvetési csalással, magánokirat-hamisítással, valamint felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítással gyanúsítanak. A végzés ellen Simon és ügyvédje jelentett be fellebbezést.
A volt szocialista politikus ügyvédje, Nagy István akkor, a kényszerintézkedés elrendeléséről szóló tárgyalás szünetében újságírókkal azt közölte: Simon Gábor valamennyi gyanúsítás vonatkozásában tagadta, hogy bűncselekményt követett el, a közokirat-hamisításról pedig azt mondta, hogy kifejezetten provokációnak tartja.
Keresztes Imre, a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) főügyésze március 10-én azt közölte az MTI-vel, hogy újabb bűncselekmények elkövetésével gyanúsították meg Simon Gábor volt MSZP-s országgyűlési képviselőt, és kihallgatása után őrizetbe is vették.
A főügyész szerint Simon Gábor egy afrikai ország hamis útlevelét szerezte meg, amely saját személyi adatait tartalmazta. Ezután megkereste egy korábbi ismerősét, aki a hamis útlevél felhasználásával kérésére egy magyar banknál bankszámlát nyitott. A cselekmény felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítás megalapozott gyanújának megállapítására alkalmas.
A Magyar Nemzet február 4-én írt arról, hogy egy bécsi számlán Simon Gábornak több száz millió forintja van, amit nem tüntetett fel a vagyonnyilatkozatában. A képviselő, aki az MSZP elnökhelyettese volt, február 6-án közölte, hogy a szocialista pártban viselt minden tisztségéről lemond, kilép a pártból, visszalép a képviselő-jelöltségtől és február 12-ei hatállyal lemond parlamenti képviselői mandátumáról. Ezután a legfőbb ügyész adócsalás és magánokirat-hamisítás megalapozott gyanúja miatt kezdeményezte Simon Gábor mentelmi jogának felfüggesztését.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 14. 07:15, szerda | Belföld
A Budapest-Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszán megkezdődött a biztosítóberendezések sötétüzeme
2026. Január 14. 07:14, szerda | Belföld
Orbán Viktor: a háború a legfontosabb sorskérdés, ami Magyarország előtt áll
Mindenki látja, hogy a háború a legfontosabb sorskérdés, ami Magyarország előtt áll, és erre a Tisza nem mond semmit - közölte a miniszterelnök kedden a Facebook-oldalán.
2026. Január 14. 07:13, szerda | Belföld
Navracsics Tibor: az önkormányzati reform egyik alapvető fontosságú kérdése a szolidaritási hozzájárulás
Az önkormányzati reform egyik alapvető fontosságú kérdése a szolidaritási hozzájárulás - mondta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter kedden a Facebook-oldalán közzétett videóban.
2026. Január 14. 07:12, szerda | Belföld
A köztársasági elnök április 12-re tűzte ki az országgyűlési választás időpontját
A köztársasági elnök április 12-re tűzte ki az országgyűlési választás időpontját - közölte a Sándor-palota kedden az MTI-vel.

