Városlista
2019. augusztus 22, csütörtök - Menyhért

Hírek

2011. Március 29. 19:39, kedd | Helyi
Forrás: Sásdi Madarász-suli

Szalonkát ugyan nem láttak, de jó kis kaland volt a lesés

Szalonkát ugyan nem láttak, de jó kis kaland volt a lesés

Már nyolc éve hagyomány Sásdon, hogy szalonkaleső éjszakai túrára invitálja az érdeklődőket a helyi madarász-suli. Havasi László szakkörvezetőt március 25-én, pénteken este tizenkét lesni akaró gyerek és öt felnőtt kísérte el a

A résztvevők kifejezetten jó mókaként élték meg a túrát, de végül a célmadár egyetlen példányát sem tudták meglesni. Az egyik ifjú hölgyrésztvevőnek munkatársunknak ma a boltban kifejtett véleménye szerint ez főként azért volt így, mivel túl zajosak voltak és túl sok fiú volt közöttük. Ezen két ok pedig szoros összefüggésben volt egymással.

Bár a mostoha éjszakai körülmények miatt a szakkörvezető által készített felvételek valahogy nem sikerültek a legjobbra, bemutatunk közülük egy párat. Tesszük ezt azért is, hátha valaki felismer rajtuk embereket vagy netán mégis lát szalonkát a fotókon.

A túra "Legyen az esély egyenlő - esélyteremtés a sásdi kistérségben" című európai uniós projekt keretében valósulhatott meg.

Ezek érdekelhetnek még

2019. Augusztus 16. 09:00, péntek | Helyi

Forgalomkorlátozás kerékpárverseny miatt

A közlekedőknek ideiglenes forgalomkorlátozásra kell számítaniuk Tamási térségében.

2019. Augusztus 15. 08:39, csütörtök | Helyi

A Dombai család rezidenciáját kutatják

Július 8-tól egy hónapon keresztül az elmúlt évekhez hasonlóan az ország különböző településeiről érkezett régészek, egyetemi hallgatók és önkéntesek folytatták a Gólyavár 2014-ben megkezdett feltárását.

2019. Augusztus 14. 15:23, szerda | Helyi

Lánykérés tűzoltó módra

Nem mindennapi, megható jelenetnek lehettek tanúi augusztus 13-án a bikali Puchner Kastélyszálló dolgozói és vendégei.

2019. Augusztus 14. 08:59, szerda | Helyi

Tóth Lili Anna jól teljesített a nemzetközi mezőnyben

A 3000 méteres síkfutásban Tóth Lili Anna indult magyar színekben.