Hírek
2011. Február 19. 10:09, szombat |
Helyi
Forrás: www.megnovok.hu
Szép volt, kurdi Kisvakondok! Hajrá, kurdi Kisvakondok!

Úgy tűnik, a kurdi iskola diákjaiból szerveződött, Dékány Dorián, Stieb Stella, Faragó Eszter, Törzsök Dániel, Nagy Máté, Törő Flórián összeállítású csapatnak fekszenek a „Rigó énekeljen!” Kárpát-medencei Környezetvédelmi
A tavaly még a dombóvári Apáczaihoz hasonlóan Tehetségpontként, idén február 5-ike óta pedig már Akkreditált Kiváló Tehetségpontként működő „Míg megnövök” Alapítvány évről évre hirdet különböző versenyeket általános iskolásoknak. A „Rigó énekeljen!” című csapatverseny célja annak tudatosítása a diákokban, hogy az egyén és környezete szoros kölcsönhatásban van. Az 1-8. osztályos, illetve más iskolatípusok megfelelő évfolyamú magyarországi és határainkon túli magyar tanulói számára kiírt vetélkedő első három fordulója levelezős feladatokat állít a benevezett hatfős csapatok elé. A döntőt az alapítvány nyíregyháza-sóstógyógyfürdői Kis Vakond Gyermek- és Ifjúsági Szaktáborában rendezik.
Az előző tanévben, még hetedikesként jutottak túl a Pethő Györgyi tanárnő szárnyai alatt versenyző kurdi Kisvakondok húsz csapat közül kilencedikként a levelezős fordulókon. Az országos döntőben aztán remekül szerepelve úgy sikerült a fülöpi névrokonok mögött a dobogó második fokán végezniük, hogy a harmadik helyezett nádudvari Ökomanóktól mindössze egy, míg a dobogóról éppen lecsúszott miskolci Csikóhalaktól csupán kettő pont választotta el őket. Amint az alapítvány oldaláról származó tavalyi képekről lerí, a fotózáskor talán kissé egykedvűen vették tudomásul, hogy akkor csak a második hely jött össze nekik. (Írásunk a fotó után folytatódik.)
Lehet, hogy éppen a bizonyítási vágy késztette őket arra, hogy a 2010-11. tanévben, már nyolcadikasokként újra nevezzenek a „Rigó énekeljen!”-re. Bár több tavalyi riválisuk most is versenyez, az idei megmérettetés a 2010. évi győztes fülöpi Kisvakondok nélkül zajlik. Az eddig beküldött és kiértékelt két projektfeladat alapján a kurdi csapat a dobogós helyeken mutatkozó többszörös holtversenyben egyelőre harmadik a benevezett tizenöt csapat közül. Nem tudjuk, hogyan alakul majd az eredmény a tegnapig, azaz február 18-ig határidős harmadik, egyben utolsó levelezős feladat értékelését követően. Viszont őszintén reméljük, hogy idén is személyesen győzhetik meg a zsűrit tudásukról a döntőben a kurdi Kisvakondok, hiszen ebben legutóbb igen jók voltak.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 08. 08:41, csütörtök | Helyi
Borversenyt tartottak Gyulajon
A helyi önkormányzat szervezésében május 7-én megtartották a gyulaji gazdák hagyományos borversenyét.
2025. Május 07. 10:00, szerda | Helyi
„Amerre a labda gurult, arra mentem én is.” - Buzánszky Jenő
Május 4-én volt 100 éve, hogy Buzánszky Jenő, az Aranycsapat hátvédje Újdombóváron megszületett. Ebből az alkalomból három helyszínen szerveztek megemlékezést a városban.
2025. Május 05. 16:24, hétfő | Helyi
Jelentkezz honvédelmi táborba!
Több, mint egy tábor! Kaland, kapcsolat, kihívás! Kattints az alábbi hirdetésre és jelentkezz május 15-ig!