Városlista
2024. május 9, csütörtök - Gergely

Hírek

2014. Augusztus 21. 13:38, csütörtök | Sport
Forrás: MTI

Szombaton debütál Budapesten az Ironman

Szombaton debütál Budapesten az Ironman

Ironman Budapest 70.3 néven rangos nemzetközi triatlon viadalt rendeznek szombaton a fővárosban, amely a világkupa-sorozat hivatalos féltávú versenye.

Uwe Weigert, a World Triathlon Corporation európai licenc események versenyigazgatója a csütörtöki sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy az Ironmanre most először kerül sor Közép-Kelet-Európában.
"A helyszín tökéletes, biztos vagyok benne, hogy a verseny nagy siker lesz, sőt, a legjobb esemény idén Budapest életében" - jelentette ki az igazgató.
Simicskó István sportért felelős államtitkár szerint Magyarország ezzel az eseménnyel felkerült a triatlon világtérképére, amely egyben nagy felelősséget is jelent. Hozzáfűzte: bízik benne, hogy bizonyos értelemben mindenki győztes lesz, s a verseny hatására sok kisgyerek kezd majd el sportolni.
Kropkó Péter főszervező tájékoztatása szerint 57 országból közel 2000 versenyző indul a világkupán, 70 százalékuk külföldi, 44 százalék pedig még nem vett részt ilyen versenyen.
"Azon az útvonalon tudunk végigmenni, amely a vágyaimban is szerepelt" - fogalmazott Kropkó, aki hozzátette: Budapest közlekedését azért nem fogják teljesen felborítani. Kropkó a sajtótájékoztatón egy dudát adott át Szentes Tamás főpolgármester-helyettesnek, amellyel szombaton reggel Tarlós István főpolgármester indítja majd el a mezőnyt.
A 9 órakor rajtoló verseny központja a Kopaszi-gátnál lesz, az úszást a Lágymányosi-öbölben rendezik meg, a kerékpározás útvonala az alsó rakparton vezet majd, de érinti a Lánchidat és a Budai Várat is, a futást pedig a Kopaszi-gát és a Műegyetem rakpart közötti szakaszon teljesítik a versenyzők. A triatlonosoknak 1,9 kilométer úszást, 90 kilométer kerékpározást és 21,1 kilométer futást, azaz összesen 113 kilométert, tehát 70,3 mérföldet - innen az elnevezés - kell egyhuzamban teljesíteniük. A budapesti világkupa összdíjazása 15 ezer euró, de Uwe Weigert szerint a résztvevőknek ennél fontosabb, hogy a magyar fővárosban értékes világkupa-pontokat gyűjthetnek, amelyek segítségével indulási jogot szerezhetnek a hawaii Ironmanre.
Bátorfi Béla, a Magyar Triatlon Szövetség elnöke kiemelte, hogy az Ironman hatására a kísérőkkel együtt több mint ötezer külföldi érkezik, akik összesen 30 ezer vendégéjszakát töltenek el itt, s ezzel több mint kétmilliárd forint bevételt hoznak az országnak. Az elnök az eddigi eredmények alapján 2014-et a magyar triatlon sikerévének nevezte. A budapesti versenyen szerinte a magyarok közül a nőknél a pár napja Svédországban ezüstérmet nyert Csomor Erika végezhet az élmezőnyben, a férfiak közül pedig az ausztriai vk-n hetedik Molnár Gergőtől, továbbá Flander Mártontól, Szabó Attilától, valamint Kiss Gyulától várható jó szereplés. Elhangzott még, hogy az indulók között lesz Kovács István olimpiai és világbajnok ökölvívó, egykori klubtársa, a szintén világbajnok lengyel Dariusz Michalczewski, Székely Bulcsú olimpiai bajnok vízilabdázó, Hirling Zsolt világ- és Európa-bajnok evezős, Gyenesei Leila öttusázó világbajnok, valamint számos élsportoló és közéleti személyiség.
Kiegészítő rendezvényként vasárnap 10 kilométeres Irongirl futóversenyt tartanak a hölgyek, valamint Ironkidset a gyermekek részére, továbbá a szervezők külön gondolnak a túlsúlyos férfiakra is. Ezeken kívül számos egyéb programmal, koncertekkel is várják a Kopaszi-gátra az érdeklődőket.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 07. 14:08, kedd | Sport

Nyolcvan nap a rajtig, 180-190 tagú lehet a magyar csapat

Nyolcvan nap múlva kerül sor a párizsi olimpia megnyitó ünnepségére, az eseményen pedig az előzetes számítások szerint 180-190 magyar sportoló vehet részt.

2024. Május 07. 07:25, kedd | Sport

Bemutatták a magyar csapat párizsi olimpiára és paralimpiára tervezett ruhakollekcióit

Bemutatták a magyar csapat párizsi olimpiai és paralimpiai ruhakollekcióit hétfő este a Várkert Bazárban.

2024. Május 06. 09:47, hétfő | Sport

Két magyar a top 50-ben a tenisz-világranglistán, Marozsán újabb karriercsúcsa

A 36. helyen álló Marozsán Fábián és az 50. Fucsovics Márton révén két magyar is tagja a top 50-nek a férfi teniszezők legfrissebb, hétfőn kiadott világranglistáján.

2024. Május 06. 07:54, hétfő | Sport

A 125 éves Ferencváros gólrekordot döntött a Debrecen ellen

A bajnok és kupadöntős Ferencváros 5-1-re legyőzte a vendég Debrecent a labdarúgó OTP Bank Liga 31. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.