Hírek
2015. Április 30. 14:29, csütörtök |
Helyi
Forrás: Dombóvári Helytörténeti Múzeum
Takács Istvánné: Beszélő Házak
Sok érdeklődőt vonzott Takács Istvánné nyugalmazott pedagógus, helytörténész Beszélő Házak című előadása a Dombóvári Helytörténeti Gyűjteményben.
Az előadás témája Dombóvár épített értékeinek a bemutatása volt. Az előadó könyvtári, levéltári kutatásai mellett több, a témában érintett személlyel, leszármazottal, családokkal, építészekkel és más szakemberekkel beszélgetett, s mindezeknek köszönhetően állt össze egy olyan kép, amely teljes vertikumában mutatja be a korábbi mezőváros történetének kezdetétől, a XVIII. század első harmadától a múlt század’70-es éveig a várossá válásig terjedő időszak társadalmi összetettségét, a társadalom különböző rétegeinek mindennapjait, a település életének jelentősebb eseményeit, mindazon változásokat amelyeknek köszönhetően közel két századforduló alatt Dombóvár a környék gazdasági, kulturális és kereskedelmi központjává vált.
Az épületek, azok építési körülményei, az építtetők, az erre áldozó mecénások, az építészeti stílusok ismertetése mellett az érdeklődők sok mindent megtudhattak a városunkban korábban élt és alkotott nevesebb személyek, művészek, írók, költők, az Esterházy uradalom gazdatisztjei, a tisztviselők, a korábbi hitélet és az oktatás képviselői, a vasutasok, a gazdák, iparosok és a kétkezi emberek életének mindennapjairól. Az elismert kutató több éves kutatásainak eredményeit, gyöngyszemeit osztotta meg az érdeklődőkkel.
A középkor után a Kakasdombon létrejött néhány utcát számláló halmaztelepülés volt a kiinduló pont, központjában a korábban Szent Lászlónak szentelt (ma Jézus Szíve) templommal, a klasszicista stílusban épült Korona szállóval és a köréjük csoportosult házakkal. Az Esterházyak által (XVIII. sz. végétől) épített „L” alakú épületek megváltoztatták a település korábbi falusias jellegét. 1900-tól az utcák korábbi neveik (Széles, Temető, Alsó, stb.) helyett új nevet kaptak (Esterházy, Erzsébet, Kossuth Lajos utca). A vasút XIX. század végi megjelenésének köszönhetően a település lakossága jelentősen gyarapodott, majd északi irányba terjeszkedett és az új központja a mai Hunyadi tér lett. Folyamatosan vette birtokba a korábbi szántókat, legelőket, kenderföldeket s terjeszkedett keleti irányba is, ekkor épült az ún. Tisztviselőtelep (Kölcsey, Vörösmarty utcák), a templomok, a gimnázium.
Az előadó részletesen beszélt a mezőváros kezdetétől letelepedő zsidóság mindennapjairól, a zsinagógáról, az Orsolyiták oktató-nevelő munkájáról, az első helytörténészről Hegedűs Alajos plébánosról, Veszelei Károly költőről, Szepessy László költőről, a gimnáziumi tanulmányait itt kezdő Illyés Gyuláról és még sok mindenkiről. Az előadást irodalmi idézetek színesítették Magyarósi Vera előadásában.
A legközelebbi Beszélő Házak előadásra június hónapban várja az érdeklődőket a helytörténeti gyűjtemény, Takács Istvánné biztosította a hallgatóságot, hogy sok „kincs” van még a tarsolyában, éppen ezért mindenképpen érdemes lesz ellátogatni a gyűjteménybe, ahová minden a helytörténet iránt érdeklődőt szeretettel várnak a dombóvári városszépítők.
szöveg-Müller Ádám, fotó-Németh Gabriella.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 16. 08:30, csütörtök | Helyi
Szakmai napot tartottak óvodapedagógusoknak a Szivárvány Óvodában
A támogatási program célja, hogy erősítse Tolna vármegye Zöld Óvodái közti kapcsolatot, segítse azok Zöld Óvodai szakmai tevékenységét, bővítse az érdeklődő pedagógusok természettudományos ismereteit.
2024. Május 15. 08:14, szerda | Helyi
95. születésnapján köszöntötték György-Fazekas Péternét
György-Fazekas Péternét 95. születésnapján Pintér Szilárd polgármester is felköszöntötte.
2024. Május 13. 15:11, hétfő | Helyi
Hat tűzesethez és hat műszaki mentéshez vonultak Tolna vármegye tűzoltói a hétvégén
Kocsolán egy konyhai páraelszívó, Hőgyészen egy állatorvosi rendelőben bedugott fejlámpa töltője, míg Dombóváron és Bonyhádon egy-egy személyautó gyulladt ki.
2024. Május 10. 16:18, péntek | Helyi
A Szakkör, „Tudásunkkal kézenfogva a közösségekért” program helyi szakköreinek munkáiból nyílt kiállítás
Május 8-án nyílt meg a kiállítás a Dombóvári Helytörténeti Gyűjteményben a Nemzeti Művelődési Intézet által indított: A Szakkör, „Tudásunkkal kézenfogva a közösségekért” országos program helyi szakköreinek munkáiból.