Hírek
2023. Február 04. 11:48, szombat | Helyi
Takács Istvánné, Nyári Éva és a Dombóvári Székely Kör vehetett át elismerést

A hagyományos civilek napi ünnepségét február 2-án tartotta a több mint száz szervezetet számláló közösség Dombóváron.
A 2021-ben alakult Dombóvári Civil Szövetség határozott úgy, hogy a Civil Naphoz kapcsolódó Civil Gálán adja át az elismeréseket. 2023-ban Takács Istvánné, Nyári Éva és a Dombóvári Székely Kör vehetett át emlékplakettet és oklevelet. A díjakat Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, a térség országgyűlési képviselője, Pintér Szilárd polgármester és Tóth Zoltán Civil Tanácsnok adták át. Az eseményre elfogadta a meghívást a Tolna Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ vezetősége, valamint Szabó Csaba, a Dombóvári Sporttanács elnöke is.
Hosszú Sándor Gergely, a Dombóvári Civil Tanács elnöke köszöntőjében kiemelte, hogy az együttműködés kiemelkedő és figyelemre méltó Dombóváron a civil szervezetek, a sportszervezetek, az önkormányzatok és intézmények között. Ebben a szellemiségben kezdték el 2023-ban szervezni a Szív Egyesületek Országos Találkozóját, melynek sikerességéhez óriási összefogásra lesz szükség, minden dombóvári civilre számítanak.
Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, a térség országgyűlési képviselője kiemelte:
„A lassan egy éve zajló háború újból nem várt helyzetet teremtett idehaza és a Kárpát-medencében egyaránt. Az önkéntesség és az önzetlen segítségnyújtás ismét új értelmet nyert – akárcsak a covid járvány idején. Akkor és most is nemzeti közösségünk erejére kell építenünk! Arra az évezredes értékre, amelyet tűzön, vízen át védenie kell minden magyarnak, éljen bárhol a világon. Ez az érték a mi nemzeti kincsünk! Örökségül kaptuk, kötelességünk megőrizni és továbbadni.”
A rendezvény különlegessége volt, hogy mindhárom díjazott részére meglepetéssel készültek a szervezők. Takács Istvánné több évtizedes értékteremtő, értékmegőrző- és átadó, továbbá közösségépítő tevékenysége elismeréseként részesült a Dombóvári Civil díj elismerésben. Marika nénit Márai Sándor szavaival Kőszegi Csaba Valér köszöntötte.
Nyári Éva közösségfejlesztő munkájáért, a népi kultúra életben tartásáért, a hagyományok továbbadásáért, a népzene, a néptánc életben tartásáért végzett fáradhatatlan, több évtizedes munkája elismeréseként vehette át az elismerést. A tanárnőt a Kapos Táncegyüttes jelenlegi táncosai lepték meg, mutatták be szatmári táncukat.
A Dombóvári Székely Kör tagjai a város civil társadalmában az elsők között élik közösségépítő civil létüket. Legfontosabb céljuk a székely hagyományok megismertetése, régi szokások felelevenítése tagságuk és a városban élő székely hagyományokat kedvelők számára, s átadni a jövő generációjának mindazt a tudást, melyre szert tettek. A szervezet képviseletében Horváth Józsefné elnök vette át a kitüntetést.
Az ünnepség zárásaként Kosnás Árpád és családja köszöntötte a Székely Kört és valamennyi díjazottat bukovinai táncokkal.
A Civil Gálán közreműködött Pallos Gréta, Horváthné Tadics Viktória, Papp Bence, Kovács Hunor Zsolt, Fenyvesi-Hilbert Henriett és Bódis Péterné, a Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium és a Dombóvári Evangélikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanulói és pedagógusai, illetve Sátor Edéné.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 21. 00:00, csütörtök | Helyi
A BestByte Dombóvár legújabb ajánlata
0% THM 6, 10, 20 hónapra!
2025. Augusztus 15. 15:00, péntek | Helyi
Bálind József-ről nevezték el a Szuhay Sportcentrum kosárlabda csarnokát
Dombóvár Város Önkormányzata képviselő-testületének döntése alapján a Szuhay Sportcentrum kosárlabda csarnokát Bálind József Sportcsarnoknak nevezték el.
2025. Augusztus 15. 10:10, péntek | Helyi
A hónap műtárgya – Fekete István Múzeum
Augusztus hónap műtárgyának Ambrus Sándor (1959-2008) néhai dombóvári szobrász, grafikus, Fekete Istvánról készített nagyméretű képét választotta a múzeum.
2025. Augusztus 14. 08:26, csütörtök | Helyi
Forgalmirend-változás lesz augusztus 19–20-án Dombóváron
Az augusztus 19–20-ára tervezett rendezvények miatt több helyen útlezárásra és forgalmirend-változásra kell számítani Dombóvár-Kertváros városrészen.