Hírek
2025. Április 12. 07:45, szombat |
Életmód
Forrás: MTI
Tízezer zarándokot várnak Veszprémbe Bódi Mária Magdolna boldoggá avatására
Tízezer zarándokot várnak április 26-án Veszprémbe Bódi Mária Magdolna boldoggá avatására, az ünnepi szentmiséről és az ahhoz kapcsolódó programokról Udvardy György veszprémi érsek, valamint az érsekség munkatársai adtak tájékoztatást pénteken a vármegyeszékhelyen.
Porga Gyula (Fidesz-KDNP), Veszprém polgármestere a sajtótájékoztatón történelmi eseménynek nevezte a hétvégi rendezvényt, amely ünnep azoknak is, akik nem tagjai a katolikus egyháznak. Emlékeztetett: Veszprémben három szent és négy boldog járt, büszke lehet a város erre.
Udvardy György érsek hangsúlyozta, hogy
a rendezvény egyszerre egyházi és világi ünnep is lesz.
Az ünnepi szentmise főcelebránsa Erdő Péter bíboros lesz, és jelen lesz Kovács Gergely gyulafehérvári érsek is, aki érseki kinevezéséig posztulátora volt Bódi Mária Magdolna boldoggá avatási ügyének. Meghívták más felekezetek vezetőit is, valamint minden egyházmegyéből érkeznek zarándokok a boldoggá avatásra - tette hozzá.
Loósz Robert érseki titkár tájékoztatása szerint időarányosan jól állnak a háromnapos rendezvény szervezésével, amelynek központi helye a ONE Veszprém Aréna és annak parkolója lesz.
Itt két színpadot állítanak fel, a fő színpadon az oltár és a liturgiában résztvevők kapnak helyet, míg a másikon az énekkar és egy zenekar lesz majd.
A résztvevőknek tízezer ülőhelyet biztosítanak - ezek a székeket, valamint az oltárt használták a pápalátogatáskor is - és több nagy kivetítőt is elhelyeznek majd, hogy mindenki jól láthassa a liturgiát.
Az érseki titkár elmondta: mintegy száz zarándokbuszt várnak, amelyek a rendezvény idejére lezárt 8-as és 82-es főutakat összekötő elkerülőúton tudnak majd parkolni. Emellett csaknem ezer személygépkocsinak is biztosítanak parkolást.
Szombathelyről és Budapestről is indul egy-egy zarándokvonat, amelyek délután visszafelé is közlekednek.
Előbbiről a Veszprém és Ajka közti vonatpótlás miatt a vonatpótló autóbuszok már a ONE Veszprém Arénához érkeznek, míg a Budapestről induló vonat utasai a V-Busz önkormányzati busztársaság ingyenes különjárataival juthatnak el a vasútállomásról a boldoggá avatás helyszínére.
A városi busztársaság egyébként több különjáratot is közlekedtet majd a rendezvény ideje alatt a ONE Veszprém Aréna, az autóbusz-állomás, a vasútállomás, a veszprémi vár, illetve a lakótelepek felé.
Akadálymentes parkolót és bejáratot is kialakítanak, valamint jeltolmács is közreműködik a szertartás alatt.
Az érseki titkár arról is beszélt: a liturgikus énekek és az imádságok úgy lettek kiválasztva, hogy azokat a lehető legtöbben ismerhessék.
Loósz Róbert felhívta a figyelmet néhány szabályra is: a helyszínre csak kisebb táskák vihetők be, a nagyobbaknak értékmegőrző lesz a beléptetőkapuknál. Műanyag palack, benne frissítővel 0,75 literes méretig vihető be, azonban a fém és üvegpalackok behozatalát nem engedik. Szintén nem lehet bevinni esernyőt - helyette rossz idő esetén esőkabátot javasolnak, de a szervezők is készülnek több ezer eldobható esőkabáttal - fém vagy fa rudas zászlókat, összecsukható széket, valamint élőállatot sem - jelezte.
A beléptetés a nyugati oldalról a 8-as és 82-es utak elkerülő szakaszán kialakított parkoló felől mintegy 30 beléptetőkapun, valamint a bevásárlóközpont felőli oldalon egy másik ponton történik majd.
Több helyen lesz egészségügyi szolgálat, a rendezvény idején 300 önkéntes és ugyanennyi dolgozó ügyel a résztvevők biztonságára. Kialakítanak büféket, és gyóntatósátor is a hívők rendelkezésére áll majd.
Közölte:
a boldoggá avatásra készül egy applikáció is, amely pár napon belül elérhető lesz.
Loószné Dömötör Enikő érseki irodavezető a kapcsolódó programokról elmondta: pénteken ifjúsági találkozóval kezdődnek a programok, a várban már 14 órától Magdi tour néven önállóan végezhető városi sétán vehetnek részt az érdeklődők. Délután 18-24 óra közt pedig a ONE Veszprém Arénában tartanak ifjúsági zarándoklatot, amelyre a 16-30 éves korosztályt várják.
A boldoggá avatási szertartás helyszínén szombaton 8 órakor lesz kapunyitás, 11 óráig kisfilmekkel, imával készülnek, majd a boldoggá avatás alkalmából tartott ünnepi szentmisét 11-13 óra közt tartják, amelyet a Duna Televízió élőben közvetít.
Elmondta,
a belépéshez kapott karszalaggal több veszprémi intézmény is kedvezményesen lesz látogatható, a vasárnap 18 órai hálaadó szentmiséig a Szent Mihály székesegyházban látogatható lesz Bódi Mária Magdolna ereklyéje.
Bódi Mária Magdolnára és más helyi asszonyokra a Veszprém melletti Litér óvóhelye bejáratánál támadt két fegyveres szovjet katona 1945. március 23-án, ahol a fiatal lány a többiek védelmében is ellenállt, ezért lelőtték. Vértanúságát Ferenc pápa tavaly május 23-án ismerte el.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 02. 07:13, kedd | Életmód
Emlékérmét bocsátott ki a 2025-ös magyar űrrepülés tiszteletére az MNB
Emlékérmét bocsátott ki a 2025-ös magyar űrrepülés tiszteletére a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn, Budapesten.
2025. December 02. 07:04, kedd | Életmód
A Székely Hadosztályra emlékeztek Budapesten
A Székely Hadosztály a bátorság, a helytállás, az összefogás jelképe - hangsúlyozta a Magyarságkutató Intézet főigazgatója azon hétfői pódiumbeszélgetésen, amely a székely katonák 1918-1919-es szerepvállalásáról szólt.
2025. December 01. 07:25, hétfő | Életmód
Kárpátalján járt a Jónak lenni jó! csapata
Kárpátalján járt a Jónak lenni jó! csapata, ahol nagy szeretetet és összefogást tapasztaltak
2025. December 01. 07:18, hétfő | Életmód
Advent - Lévai Anikó: erős közösség vesz körül bennünket
Erős közösség vesz körül bennünket - mondta Lévai Anikó jószolgálati nagykövet az Ökumenikus Segélyszervezet adventi országos adománygyűjtő akcióját népszerűsítő sajtótájékoztatón Budapesten, advent első vasárnapján.

