Hírek
2017. Október 31. 10:20, kedd |
Belföld
Forrás: mti
Több mint 300 millió forint kárt okozott a vasárnapi vihar
A vasárnapi vihar okozta kár becsült értéke meghaladja a 300 millió forintot, a biztosítók több mint 3200 kárbejelentést fogadtak hétfő délutánig
- közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) az MTI-vel kedden. A szervezet a kárérték növekedésére számít, hiszen a rendkívül erős széllökések Balaton térségét is érintették, az üdülők tulajdonosai pedig sokszor csak késve szembesülnek a kialakult helyzettel.
A vihar emellett a fővárosban és Pest, Bács-Kiskun, Győr-Sopron-Moson valamint Fejér megyében okozta a legnagyobb károkat, bár az egész Közép-Európát uraló rendkívüli időjárás más országokban még nagyobb pusztítást végzett - írták.
A Mabisz tájékoztatása szerint biztosítási értelemben viharkárnak minősül, ha az óránkénti 54 kilométeres sebességet meghaladó szél okoz károkat az épületekben és a vagyontárgyakban.
A vasárnapi vihar után a legtöbb bejelentés az óránkénti 130 kilométeres sebességet is elérő orkán rongálásaira vonatkozott. A biztosítottak megbontott tetőkről, kidőlt kerítésekről, kidőlt fák vagy letört faágak roncsolta vagyontárgyakról számoltak be, de sok helyen volt beázás is, mivel az erős szél a tető vagy a panelhézagok közé nyomta az esővizet.
Felidézték, hogy a nyári viharok miatt a Magyarországon működő biztosítók több mint 103 ezer káreseményre csaknem 6 milliárd forint összegű kártérítést fizettek ki.
A Mabisz kiemelte, hogy az érintettek jelentős részének nincs biztosítása - adataik szerint tavaly a 4,4 millió magyarországi lakóingatlan mintegy 73 százalékára kötöttek biztosítást - így a teljes kár nagyobb a kárbejelentések alapján becsültnél.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 16:00, kedd | Belföld
Kapitány István teljes miniszteri fizetését a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentőalapítványnak ajánlja fel
Kapitány István a teljes miniszteri fizetését a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentőalapítványnak ajánlja fel. A gazdasági és energetikai miniszter ezt hétfő este jelentette be a Facebook-oldalán.
2026. Június 09. 15:00, kedd | Belföld
Vitézy Dávid: újra elérhető a Vonatinfo webes felülete
Újra elérhető a teljesen nyilvános, regisztrációhoz nem kötött Vonatinfo - közölte Vitézy Dávid, közlekedési és beruházási miniszter a Facebook-oldalán hétfőn.
2026. Június 09. 14:00, kedd | Belföld
OGY - Magyar Péter: nem felejtjük el, mit tettek a védtelen gyermekek ellen
Nem fogjuk elfelejteni, amit az előző kormány tett a védtelen gyermekek ellen - jelentette ki Magyar Péter miniszterelnök az Országgyűlés hétfői ülésén, napirend előtt.
2026. Június 09. 13:00, kedd | Belföld
Mecser Tamás az új országos rendőrfőkapitány
Mecser Tamás rendőr dandártábornokot bízza meg az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vezetésével Magyar Péter miniszterelnök június 8-i hatállyal - tájékoztatta a Belügyminisztérium az MTI-t hétfőn.

