Mintegy 520 millió éves, a korai kambrium korából származó tengeri rákszerű teremtmény kövületére bukkantak brit tudósok Grönlandon. Az ősi tengeri óriásnak bizarr nyúlványa volt a pofáján, amelyet az óceánból felvett táplálék szűrésére használt.

A Bristoli Egyetem kutatói a Nature csütörtöki számában megjelent tanulmányukban leírják, miként használta ez a Tamisiocaris borealis nevű fura teremtény ezt a nagy, különleges nyúlványt a planktonok szűrésére, hasonlóan napjaink sziláscetjeinek táplálkozásához.
Az új tengeri teremtményre Grönland északi-sarkvidéki térségében, a Sirius Passet képződményben bukkantak, amely a kambriumi robbanás idején, 540-493 millió évvel ezelőtti kövületeket őriz. Azaz a fura tengeri lény abban az időszakban élhetett, amelyet a ma élő állatok őseinek és komplex ökorendszereknek földtörténeti viszonylatban hirtelen felbukkanása jellemez - olvasható a Live Science tudományos-ismeretterjesztő honlapon.
A brit kutatók a 2009. évi feltárások során bukkantak rá az ismeretlen állati kövületre. Az Északi-sark térségében a feltárási időszak csupán hat héten át tart a nyári időszakban, amikor a nap soha nem nyugszik le a térségben. A kambrium korában azonban ezt a térséget trópusi óceán borította. A Tamisiocaris borealis az Anomalocarididae kambriumi tengeri csúcsragadozó családjába tartozott, amely a korai ízeltlábúak egy csoportja.
A T. borealis mintegy 70 centiméter hosszúra nyúlt, és külsőleg olyan volt, mintha nem is ezen a planétán élne. Masszív pofanyúlványa volt, amellyel megszerezte zsákmányát és hatalmas szeme volt - magyarázta Vinther.
A T. borealis nyúlványában különbözött a többi Anomalocarididaetól. Hatalmas karomszerű pofa helyett a mai sziláscetekhez hasonló finom, szűrőszerű szarulemezek voltak a nyúlványban. Az állat apró rákszerű élőlényekre, krillekre vadászott. A ragadózó Anomalocarididae őseiből fejlődött ki. A ragadozó életmódból a szűrőszerű táplálkozásra való áttérés a bálnák és cetcápák evolúciós pályáját tükrözi - hangsúlyozta Vinther szerint
Amikor a ragadozók szűrőszerű táplálkozási stratégiát fejlesztenek ki, az tipikusan az elérhető táplálék bőségével áll összefüggésben. A sziláscetek például akkor fejlődtek ki, amikor vízi átjáró nyílt Dél-Amerika és az Antarktisz között, és táplálékban gazdag mély víz keletkezett. A tengeri élet hasonló mértékű gazdagsága tehette lehetővé, hogy ezek a szűrőszerű táplálkozást folytató óriásállatok a kambriumi óceánokban kifejlődhettek.