Hírek
2020. Május 31. 12:02, vasárnap |
Külföld
Forrás: Járai Judit, az MTI tudósítója jelenti:
Trump: nem lehetsz első a Földön, ha második vagy az űrben

Jelentette ki ezt az amerikai elnök a floridai Kennedy Űrközpontban tartott beszédében szombaton, miután sikeresen felbocsátották a SpaceX űrrakétáját, fedélzetén két amerikai asztronautával.
Donald Trump hangsúlyozta, hogy a modern világot azok az emberek építették fel, akik mertek kockázatot vállalni. Közéjük sorolta Elon Muskot, a SpaceX magánvállalat alapítóját és vezetőjét is, majd leszögezte, hogy a kreatív magánszektorral történő együttműködés lesz az amerikai űrkutatás és űrhajózás jövője.
Trump emlékeztetett arra, hogy az Egyesült Államok a Marsra készül expedíciót küldeni, a Holdra indítandó űrhajón pedig női asztronauta is helyet kap. Hangsúlyozta, hogy országa a világűrbe soha nem látott fejlettségű fegyverrendszereket telepít majd, amelyek tervezése már folyamatban van.
Azt mondta, az Egyesült Államok visszanyerte a világban betöltött vezető szerepét és tekintélyét.
"Semmilyen területen nem leszünk másodikak" - jelentette ki, hozzátéve, hogy kormányzata teljesen újraépíti az ország haderejét, ennek keretében pedig űrhaderőt hoz létre.
Az ünnepségen Trump mellett jelen volt Elon Musk is, akinek egyébként a sikeres szombati felbocsátás előtti napon indításkor felrobbant az egyik kísérleti rakétája egy dél-texasi telepen. A detonációban senki sem sérült meg.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 12. 07:25, péntek | Külföld
Lengyel külügy: az orosz légtérsértések miatt összeül az ENSZ Biztonsági Tanácsa
Lengyelország kérésére összehívják az ENSZ Biztonsági Tanácsának rendkívüli ülését a lengyel légtér orosz megsértése miatt - közölte a varsói külügyminisztérium csütörtökön az X-en.
2025. Szeptember 12. 07:24, péntek | Külföld
Meghalt Charlie Kirk amerikai konzervatív aktivista nem sokkal azután, hogy lövés érte Utah államban, egy rendezvényen
Meghalt Charlie Kirk amerikai konzervatív aktivista nem sokkal azt követően, hogy szerdán lövés érte Utah államban, egy egyetemi rendezvényen – a hírt Donald Trump elnök jelentette közösségi oldalán.
2025. Szeptember 11. 07:20, csütörtök | Külföld
Orosz védelmi minisztérium: nem volt tervbe véve lengyelországi célpontok támadása
Az orosz hadsereg nem tervezte lengyelországi célpontok támadását - közölte szerdán az orosz védelmi minisztérium.
2025. Szeptember 11. 07:13, csütörtök | Külföld
Az EP nagyobb agrártámogatást szeretne a 2027 utáni uniós költségvetésben
Az Európai Parlament nagyobb és külön agrártámogatást szeretne a 2027 utáni, hétéves uniós költségvetésben, valamint kevesebb bürokráciát a gazdáknak és ösztönzőket a környezeti és társadalmi célok eléréséhez