Hírek
2020. Szeptember 17. 08:24, csütörtök |
Helyi
Forrás: Dombóvár Város Önkormányzata
Újabb értékes információkra bukkantak a régészek Dombóváron
Idén nyáron is folytatódott a régészeti munka.
A Bölcsészettudományi Kutatóközpont Régészeti Intézete Dombóvár Város Önkormányzatának finanszírozásával és a Nemzeti Kulturális Alap Örökségvédelmi Kollégiumának támogatásával folytatta a Tolna megyei dombói várban megkezdett tervásatást. A munkában több régész és egyetemi hallgató vett részt, akik az ország minden tájáról érkeztek Szombathelytől Nyírbátorig. A szakmai munkát Berta Adrián régész irányította és a kincskeresésben önkéntesek és középiskolások is bekapcsolódtak.

A lelőhelyen a 2014 óta tartó feltárás során sikerült tisztázni a vár kiterjedését, a főbb építési periódusait és a jellemző rétegtani viszonyait. A vár területe, az azt körülvevő várárokkal együtt összesen 3500 m2. A várárok szélessége egyelőre csak légifotók alapján, hozzávetőlegesen határozható meg. A középkori erősség területén 2014 és 2020 között hat kutatóárok, három szonda és tizenöt szelvény megnyitására került sor, elsősorban azokon a pontokon, ahol várható volt, hogy a vár alaprajzi elrendezésére vonatkozó adatok kerülhetnek elő. Elkezdődött a déli épületszárny keleti oldalának a szisztematikus feltárása is, amely a mai napig álló délkeleti pillér konzerválásához és részleges műemléki helyreállításához szükséges régészeti és építészeti adatok megszerzésére irányult.
2019 őszén megkezdődött a váralja település roncsolásmentes kutatása is, amelynek során geofizikai módszerekkel vizsgálták az egykori mezőváros elpusztult és föld alá került épületeinek a maradványait.
2020-ban folytatódott a déli épületszárny udvari homlokzati bejáratának a feltárása, valamint az idei évben, az előző években megkezdett szelvényekben folytatódó feltárási munkák mellett egy kutatási terület is megnyitásra került: a vártól nyugatra, az előző évi földradaros vizsgálatok eredményei alapján ez 5x5 méteres szonda megnyitására került sor, ahol a vastag modern kori törmelék alatt előkerült egy eddig ismeretlen védmű részlete.
A sánc feltárt részlete a nyugati külső várfaltól megközelítőleg 15 méterre került elő, a tetején egy árokba ásott cölöpsor maradványait találták meg. A föld-fa szerkezetű építmény teljes dimenziói egyelőre még ismeretlenek, feltehetően körülvették az egész várat. A 17. század középső harmadából ismert egy, a török kézen levő végvárakkal foglalkozó összeírás, amelyben a vár felújításáról kapunk rövid tájékoztatást Fodor Pál forrásközlésében: „A koppányi szandzsákban nyolc palánk kijavíttatott, némelyik teljes egészben felújíttatott; különösen Dombó (Dōnbōl) vára, mivel Kanizsához hasonló vár, alapjától megépíttetett, ágyúi talpakra tétettek, más szükségletei is kiegészíttettek és elláttattak.” Ez az adat nagy valószínűséggel erre az újonnan előkerült palánknak a kijavítására vonatkozik. Az előkerült részletek alapján a vár védműveinek a kiterjedése az eddig ismerteknél jóval nagyobb lehetett.
A várárok kiterjedésének a meghatározásához talajfúrások elvégzésére került sor a vár északi és keleti oldalán. Várárok alja mindössze 1,80 méter mélyen került elő, ami arra utal, hogy az egykori járószintek és az eredeti rétegződés nagymértékben elpusztult az elmúlt évszázadok során.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 14. 18:54, szerda | Helyi
Január végéig tehetnek javaslatot az idei dombóvári helyi elismerésekhez
A felterjesztések formanyomtatványai a Városházán (Szabadság utca 18.) igényelhetők, illetve letölthetők az önkormányzat honlapjáról – dombovar.hu – az Önkormányzati hírek között elérhető részletes felhívásból.
2026. Január 12. 08:19, hétfő | Helyi
Közgyűlés és horgászbál lesz január 17-én Dombóváron
A Dombóvári Horgász Egyesület január 17-én tartja közgyűlését, este pedig horgászbált is szerveznek a dombóvári művelődési házban
2026. Január 12. 08:00, hétfő | Helyi
Határvadász toborzási időpontok januárban Tolnában
A toborzás januárban is folytatódik. Január 15-én Tamásiban és Bonyhádon, 16-án pedig Simontornyán és Dombóváron várják kollégáink a határvadász munka iránt érdeklődőket.
2026. Január 11. 10:37, vasárnap | Helyi
Megmentették a dombóvári rendőrök és a szomszédok az idős nőt a fagyhaláltól
Kihűlés közeli állapotban találtak rá a dombóvári rendőrök egy idős nőre, megmentették az életét.

