Hírek
2014. Március 17. 10:56, hétfő |
Sport
Forrás: MTI
Újpest FC - Az MLSZ az UEFA véleményét is kikérte
A Magyar labdarúgó Szövetség (MLSZ) az európai szövetség (UEFA) nyilatkozatát is kikérte az Újpest FC licencátruházásának ügyében Visontai Csongor, az Újpest FC jogi képviselője szerint.
A jogi szakember a Digi Sport tévécsatorna hétfői Reggeli Start című műsorában megismételte, álláspontja szerint minden törvényi feltétel adott ahhoz, hogy az Újpest FC Kft. a sporttörvény értelmében először az UTE-nak mint anyaegyesületnek, majd utóbbi egy másik sportvállalkozásnak ruházza át az NB I-es indulási jogot.
"Az MLSZ nagyon komoly vizsgálatot folytatott le az ügyben, lelicencelte mindkét céget, eszerint jelenleg az Újpest FC Kft., valamint az új cég is megfelel a licencfeltételeknek. Az MLSZ erről még az UEFA-t is nyilatkoztatta, tehát az UEFA tud erről, a 16 NB I-es klub pedig írásban hozzájárult az indulási jog átruházásához, így annak jelenleg minden törvényi feltétele adott" - hangsúlyozta Visontai, aki elismerte, hogy a 2008 és 2010 közötti időszakra adóhiányt állapítottak meg az Újpest FC Kft-nél, ám - mint jelezte - a bírósági eljárás folyamán az csak 2014 augusztusában dől el, hogy ebből lesz-e lejárt adótartozás, amelynek megléte egyébként a licenc azonnali elvesztéséhez vezetne.
A jogász beszélt arról is, hogy két-hárommilliárd forintra tehető az a korábbi tartozás, amelyről a jelenlegi tulajdonos, a belga Roderick Duchatelet nem tudott, és amiről Visontai szerint bírósági eljárás nélkül is megállapítható, hogy nem valós.
Az újpestiek a licencjogot az Újpest FC Kft.-től az Újpest 1885 Futball Kft.-be szeretnék átvinni. Az ügy hátterében az áll, hogy Duchatalet egy ideig fizette a korábban felhalmozott tartozásokat, de amikor újabb offshore cégek jelentkeztek, úgy döntött, hogy a szerinte vitatható követeléseket már nem fizeti ki. Az érintett cégek időközben felszámolási eljárást kezdeményeztek a klubbal szemben, az MLSZ szabályzata szerint pedig ha az jogerőre emelkedik, az egyesület elveszíti a licencét, a csapatot pedig kizárják a bajnokságból, és legfeljebb a harmadik vonalban indulhat. A szövetség döntése csütörtökre várható.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 02. 07:33, hétfő | Sport
Labdarúgó NB I - A Ferencváros nyerte a rangadót
A címvédő Ferencváros egygólos mérkőzésen nyert a kupagyőztes Paks otthonában a labdarúgó Fizz Liga 20. fordulójának vasárnapi rangadóján.
2026. Február 02. 07:25, hétfő | Sport
Női vízilabda Eb - Az izraeliek elleni győzelemmel elődöntős a magyar válogatott
A magyar női vízilabda-válogatott a várakozásnak megfelelően fölényesen, 22-6-ra nyert vasárnap az izraeli csapat ellen, ezzel elődöntőbe jutott a funchali Európa-bajnokságon.
2026. Február 01. 12:00, vasárnap | Sport
Női vízilabda Eb - Közel az elődöntőhöz a magyar válogatott
A magyar női vízilabda-válogatott 5-4-re kikapott a címvédő holland csapattól a funchali Európa-bajnokság középdöntőjének első fordulójában, az egygólos vereséggel azonban elődöntőbe jut, ha vasárnap győz az izraeliek ellen.

