Hírek
2023. Június 27. 08:56, kedd | Helyi
Újra körbemotoroztuk a Balatont
Már hetedik alkalommal rendeztük meg dombóvári szervezéssel a Babetta Túrát.
Idén is körbemotoroztuk 2 nap alatt a Balatont régi retró kis- és nagymotorokkal. Ami minden évben garantált: a jó hangulat és sok élmény, a Balaton, na meg a sok-sok szerelés.
Idén viszont már 80 fővel jöttünk össze az ország több pontjáról, és ismét elmondhatjuk, hogy nemzetközi rendezvény lett, hiszen csatlakoztak hozzánk a Felvidékről is. Ami még meglepő, hogy minden induló végig tudott robogni, azaz beért a célba. Ilyen korábban még nem történt. Ez talán az időjárásnak is köszönhető, hiszen idén a megszokott forróság helyett inkább fáztunk, mint melegünk lett volna. Ez pedig jobban kedvezett a túlnyomó részben Babettákból álló mociknak. Voltak viszont idén is Simsonok, Rometek, MZ-k, stb.
Első napon Révfülöpig motoroztunk a szállásra, ahol a többség a szállót vette igénybe, de egyesek sátraztak is. Akik nem siettek, a második napon 15 órakor értek vissza a kiindulási pontra, ami idén is Siófok volt. Már évek óta nem kérdés, jövőre folytatjuk!
Balogh László Roland
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 29. 08:52, hétfő | Helyi
Újra járnak a vonatok a Budapest-Pécs vasútvonal teljes hosszán
Június 24-től újra járnak a vonatok a Budapest-Pécs vasútvonal teljes hosszán - közölte a közlekedési és beruházási miniszter a Facebook-oldalán.
2026. Június 26. 15:40, péntek | Helyi
Tűzifa egész évben – megbízható forrásból
A megfelelő minőségű tűzifa beszerzését nem érdemes az utolsó pillanatra hagyni.
2026. Június 24. 10:16, szerda | Helyi
Cseh Tamás-est Csikóstőttősön – Ingyenes kulturális élmény július 18-án
A magyar könnyűzene egyik legmeghatározóbb alakja, Cseh Tamás dalai elevenednek meg különleges előadás keretében Csikóstőttősön. A program ingyenes, regisztrálni az onk@tolna.net címen és a 74/462-573 telefonszámon lehet.
2026. Június 22. 11:19, hétfő | Helyi
Három baleset is történt Dombóvár környékén az elmúlt hétvégén
Egy esetben könnyű sérülés, a többiben anyagi kár lett az ütközés vége.

