Hírek
2024. December 16. 06:00, hétfő |
Külföld
Forrás: MTI
Ukrán elnök: Oroszország megkezdte az észak-koreai katonák bevetését a harcokban
Már vannak bizonyítékok arra vonatkozóan, hogy Oroszország megkezdte az Észak-Koreából átvezényelt katonák bevetését az ukrán erők elleni támadásokban - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton a Telegramon.
Az államfő szerint az észak-koreaiakat az oroszországi kurszki régióban vetették be az ukrán erők ellen, egyelőre csak ott, de Kijevnek vannak olyan információi, amelyek arra utalnak, hogy más frontszakaszokon is jelen vannak. A harcokban jelentős számban vesznek részt közlése szerint, de pontos adatot nem mondott. Megjegyezte, hogy a veszteség is számottevő a körükben. "Valójában Moszkva egy másik államot is bevont ebbe a háborúba, és ha ez nem eszkalálása a helyzetnek, akkor mi nevezhető annak?" - kérdezte Zelenszkij.
A keleti országrészben harcoló ukrán erők Horticja hadseregcsoportja a Telegramon közölte: Donyeck megyében több hadállásból vissza kellett vonulniuk, mert olyan súlyos kár érte őket, hogy tovább már nem voltak tarthatók. Puskine, Piscsane és Sevcsenko településeknél az orosz erők javítottak taktikai helyzetükön - írták.
Az ukrán légierő arról számolt be, hogy az éjjel Oroszország 132 drónt indított el Ukrajna ellen, ebből 58-at a légvédelem lelőtt, 72 pedig eltűnt a radarról.
Az ukrán vezérkar legfrissebb, szombati összesítése szerint az orosz hadsereg ukrajnai embervesztesége meghaladja a 761 ezret. Az ukrán erők pénteken megsemmisítettek egyebek mellett két orosz harckocsit, 24 tüzérségi fegyvert és 53 drónt.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 15. 07:30, csütörtök | Külföld
Ursula von der Leyen: a grönlandiak számíthatnak ránk
Fontos számomra, hogy a grönlandiak ne csak szavakból, hanem tettekből is tudják: tiszteletben tartjuk a kívánságaikat és az érdekeiket, és számíthatnak ránk - jelentette ki az Európai Bizottság elnöke szerdán Brüsszelben.
2026. Január 14. 07:10, szerda | Külföld
Olyan képet posztolt a Fehér Ház, amin Trump Grönlandot kémleli az ablakból
Provokatív fotómontázst osztott meg a Fehér Ház: a képen Donald Trump az Ovális Iroda egyik ablaka előtt áll, tekintetét egy utólag odaszerkesztett, hatalmas Grönland-térképre szegezve.
2026. Január 13. 07:43, kedd | Külföld
Fehér Ház: az Egyesült Államok számára a diplomácia az első eszköz Irán felé, de légicsapás is \"az asztalon van\"
Az Egyesült Államok számára a diplomácia az első eszköz Irán felé, de légicsapás is \"az asztalon van\" - közölte a Fehér Ház szóvivője hétfőn.
2026. Január 12. 07:41, hétfő | Külföld
Felszólította Kubát az amerikai elnök
Donald Trump amerikai elnök az Egyesült Államokkal való megegyezésre szólította fel Kubát, miután az elveszítette legnagyobb támogatójaként Venezuelát.

