Hírek
2024. Április 22. 17:30, hétfő |
Helyi
Forrás: MTI, fotó: Budapesti Honvéd Sportegyesület
Vindics-Tóth Lili az ötezer méterre koncentrál az atlétikai Eb-ig
A tízezer méteren már biztos résztvevő Vindics-Tóth Lili dombóvári származású atléta ötezren is szeretné megfutni az Európa-bajnoki induláshoz szükséges szintidőt, így a júniusi, római EB-ig erre a számra koncentrál.
A 25 éves atléta az M1 aktuális csatornának arról beszélt, jót tett neki, hogy a szezonra mezeifutó-versenyeken indulva készült fel, ezt mutatja a márciusban, a spanyolországi Laredóban utcai 10 kilométeres viadalon futott 31:56 perces ideje is, amit ráadásul úgy ért el, hogy a versenyt megelőző napokban egy elfertőződött vízhólyag nehezítette a felkészülését.
Vindics-Tóth, aki a tokiói olimpián 3000 méter akadályon szerepelt, elmondta, a mezeifutás közel áll a szívéhez, mert rekortánpálya hiányában tíz évig a dombóvári parkerdőben edzett, és nyert junior Eb-ezüstöt is ebben a szakágban.
"A mezei versenysorozatból nyolc futó tízezer méteren kvótát szerez a párizsi olimpiára, de azt egyelőre szinte lehetetlen megmondani, hogy köztük leszek-e. A pontversenyt a 11. helyen zártam, de sok a nem egyértelmű szabály, a versenyek besorolásának utólagos módosítása, valamint kieshetnek előlem olyanok is, akiknek nemzetéből hárman rendelkeznek tízezres szinttel" - magyarázta Vindics-Tóth, aki szerint júliusban dőlhet el, hogy ezen az úton kijut-e Párizsba tízezer méteren.
Arról is beszélt, a következő időszakban mindettől függetlenül az ötezer méter lesz a fókuszban, mert a rövidebb távon is szeretne Európa-bajnoki szintet futni azok után, hogy a hosszabbik távon már biztosan indulhat a június 7. és 12. közötti római kontinenstornán.
A következő hónapok programjára vonatkozó kérdésre azt válaszolta, május 22-én a bergeni ezüst besorolású viadalon biztosan rajthoz áll, összesen pedig két-három versenyen szeretne 5000-en indulni.
"Az Eb után a június végi országos bajnokságon is biztosan ott leszek, a kettő között majd kiderül, mit tudok vállalni" - mondta Vindics-Tóth, aki maga szervezi a versenyeken való indulásait, és elmondása szerint a pluszmunka ellenére is nagyon élvezi, hogy a maga ura.
Férjével, a szintén atléta Vindics Balázzsal "központi álmuk", hogy mindketten indulhassanak Párizsban azok után, hogy Tokióban csak ő volt ott, partnerének akkor nem sikerült kijutnia. Meglátása szerint ötezer méteren 15:20 perc körüli időre lesz szüksége az olimpiai kvótához, ehhez viszont sokat kellene javítani a tavaly Berlinben futott 15:42.68 perces egyéni csúcsán.
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 14. 15:32, péntek | Helyi
Gyászhír
Mély megrendüléssel és fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Királyvári Lászlóné sz. Magyarosi Rózsa életének 78. évében elhunyt.
2025. November 14. 10:01, péntek | Helyi
November hónap műtárgya a dombóvári Fekete István Múzeumban
November hónap műtárgyának Damjanich János (1804-1849) 1848-as honvédtábornok, aradi vértanú fényképét választotta a múzeum.
2025. November 13. 08:11, csütörtök | Helyi
Átadták a „Dombóvár Jószolgálatáért-díj” elismeréseket
A Szociális Munka Napja alkalmából Pintér Szilárd polgármester javaslatára Dombóvár Város Önkormányzata először adta át a „Dombóvár Jószolgálatáért-díjat”.
2025. November 12. 09:00, szerda | Helyi
Őri Nándor a harmadik dombóvári származású díszpolgár Göllében
Gölle Község Önkormányzata elfogadta Bodó Imre elnök és Banda Zoltán alpolgármester felterjesztését és Őri Nándort szavazták meg a község legújabb díszpolgárának. A cikk végén videó látható a téglakészítés módjáról.

