Városlista
2024. április 18, csütörtök - Andrea

Hírek

2011. Június 08. 23:58, szerda | Helyi
Forrás: a szervezők

Apró fúvósok és zenetanáraik találkoztak - képgalériával

Apró fúvósok és zenetanáraik találkoztak - képgalériával

A dombóvári Apáczai Oktatási Központ Alapfokú Művészetoktatási Intézményegysége június 3-án találkozót tartott a Tolna megyei zeneiskolák, művészeti iskolák fúvós szakjain, jelenlegi hangszerükön tanulmányaikat legfeljebb negyedik

Az I. Tolna Megyei „Apró Fúvósok” Találkozójáraa megye tíz művészeti iskolájának huszonöt különböző felkészítő tanára szárnyai alatt tanuló kilencvenhárom növendéke nevezett.

A jelentkezők ilyen nagy száma miatt a találkozó fa- és rézfúvós programjait két különböző helyszínen bonyolították le. A zeneiskola és a szomszédos Helytörténeti Gyűjtemény szoros és zökkenőmentes együttműködésének hála a találkozó napján így mindkét ház fúvós muzsikától lehetett hangos.

A színpadi produkciókat jeles szakmai zsűri értékelte, melynek tagjai a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola fúvós tanárai voltak.

A találkozó szervezőinek célja elsősorban a lehetőség megteremtése volt arra, hogy a legkisebb korosztály is számot adhasson tudásáról és tehetségéről, valamint az, hogy a növendékek és tanáraik a zeneiskolai tanulmányok kezdeti szakaszától fogva együttműködést építhessenek ki a régió művészeti szakközépiskolájának mestereivel.

A találkozó programjai között ennek érdekében a felkészítők és a zsűri tagjai számára szakmai konferencia is szerepelt, amely közben a növendékeket játékos foglalkozások - drámafoglalkozás, gyöngyfűzés, régészkedés, nyomdatörténeti bemutató, társastáncoktatás, herbárium -, valamint kottabörze és hangszerkiállítás várták.

A fúvós seregszemlét záró eredményhirdetésen a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola jóvoltából valamennyi résztvevő az oklevele mellett gazdagabb lett egy-egy CD-vel is, mely az intézmény fúvószenekarának legújabb, Pécsi Képek című hangfelvételét tartalmazza.

A kiemelkedő produkciókat nyújtó növendékek a zsűri döntése alapján különdíjban részesülhettek. Ők az Editio Musica Budapest kottakiadványait, valamint a pécsi Inter-Music Bt. által összeállított ajándékcsomagokat vihették még haza. Az értékelő bizottság díjazta a felkészítőként és zongorakísérőként végzett munkát is. A felnőttek ajándékait a Bonyhádi Zománcgyár biztosította. A zsűri tagjai sem maradtak ajándék nélkül, Erky-Nagy Tibor jóvoltából a Dombó-Retró című kiadványt kapták kézhez.

Tóth Ada Eszter és Fenyvesi-Hilbert Henriett szervezők remélik, valamennyi „apró fúvós” és felkészítő szép és inspiráló emlékeket vitt haza magával Dombóvárról, s szívesen tér majd vissza ide, a II. Tolna Megyei „Apró Fúvósok” Találkozójára!


A lenti képre kattintva megnyitható a szervezők fotóiból összeállított képgalériánk.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 17. 07:51, szerda | Helyi

Kitelepítési emléknap Kaposszekcsőn

A Felvidéki kitelepítettek emléknapja alkalmából Kaposszekcsőn 4 település emlékezett meg április 12-én, pénteken.

2024. Április 15. 08:50, hétfő | Helyi

Dombóváron is látható lesz a Néprajzi Múzeum Cigány történetek című utazókiállítása

Istennel talállak, testvérem! Cigány történetek címmel utazókiállítást indított a Néprajzi Múzeum Tiszakarádon.

2024. Április 12. 15:19, péntek | Helyi

Idei második ülését tartotta a Dombóvári Kábítószerügyi Egyeztető Fórum

Az idei évben második ülését tartotta meg április 10-én délelőtt a Dombóvári Kábítószerügyi Egyeztető Fórum.

2024. Április 12. 08:00, péntek | Helyi

Lomtalanítás Dombóváron

Idén két időpontban április 13-án és 27-én lesz Dombóvár különböző részein lomtalanítás. Utcákra lebontva az időpontokat cikkünkben olvashatják.