Hírek
2020. Szeptember 28. 10:51, hétfő |
Helyi
Forrás: Dombóvár Város Önkormányzata
Felavatták a megújult dombóvári református templomot
A Dombóvári Református Egyházközség hálaadó istentisztelet keretében avatta fel a kilencvenegy éves, megújult templomot.
Az elmúlt időszakban több olyan eseménynek is tanúi lehettünk, amelyek miatt hálásak vagyunk. Először a parókia újulhatott meg, 2014-ben új lelkész érkezett a közösségbe Sipos Előd Zoltán személyében és végül megtaláltuk a forrást az épület felújítására is – fogalmazott Rácz József esperes. A külső építkezés elkészült, de a lelki építkezést folytatnunk kell.

A 2019-2020-as esztendők nagy változásokat hoztak, ugyanis a kormány támogatásával az „Egyházi közösségi célú programok és beruházások támogatása” elnevezésű pályázatból a református egyházközség 80.000.000.- forint támogatásban részesült Dombóváron. A beruházás tavaly ősszel indult el. Először az alagsor újult meg, majd a tartófalakat erősítették meg. A külső falakat új vakolattal burkolták be és a tető, valamint a toronysisak is megújult. Az épület teljes villamoshálózatát kicserélték és a födém szigetelése is elkészült. A belső térben a falak, a padló és a padok is felújításra kerültek.
Még vannak apró feladatok, amelyeket még a közeljövőben szeretnének megoldani, mint az udvar rendezése és a hangosítás kiépítése – tájékoztatta a jelenlévőket Sipos Előd Zoltán.
Tóth István nyugalmazott lelkészt és feleségét az ünnepi szertartás végén köszöntötték, akik harminc éven keresztül szolgálták a közösséget.

Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 03. 16:02, péntek | Helyi
Egy helyen minden, ami felújítás
Akár egy kisebb felújítást, akár egy nagyobb építési munkát tervez, érdemes tapasztalt szakemberre bízni a kivitelezést.
2026. Július 02. 14:47, csütörtök | Helyi
Energiatárolókat telepítettek 5 településen, köztük Dombóváron is
Országszerte 5 helyszínen telepítettek energiatárolókat összesen csaknem 4,4 milliárd forint értékben az Energiabörze cégcsoport tagvállalatai
2026. Július 02. 13:44, csütörtök | Helyi
Akciós hűtő-fűtő klíma és ingyenes padlásfödém-szigetelési lehetőség
Kedvező nyári ajánlat július hónapban: 250 000 Ft-ért már 3,5 kWh teljesítményű hűtő-fűtő klíma érhető el beszereléssel együtt.
2026. Július 02. 09:33, csütörtök | Helyi
Óvatosan a mentett jelszavakkal!
Egy férfi e-mail fiókját törték fel ismeretlenek, majd egy utazási oldalon szobát foglaltak 5 főre Austinban.

