Városlista
2025. július 19, szombat - Emília

Hírek

2012. Február 26. 07:03, vasárnap | Belföld
Forrás: mno / MTI

Kevésbé halálos, mint azt korábban gondolták

Kevésbé halálos, mint azt korábban gondolták

Egy új amerikai tanulmány szerint a H5N1 vírus okozta fertőzés valószínűleg jóval elterjedtebb, de kevésbé halálos, mint azt korábban gondolták a szakemberek.

A New York-i Mount Sinai Orvosi Iskola (Mount Sinai School of Medicine) kutatói Peter Palese vezetésével húsz nemzetközi tanulmányt elemeztek, amelyek korábban mintegy 13 ezer – a világ különböző részein élő – ember vérmintáit vizsgálták. A szakemberek szerint a tesztek 1-2 százaléka mutatta ki egy korábbi H5N1 vírus okozta fertőzés jeleit, ami azt jelenti, hogy világszerte több millió embert érinthetett a betegség.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint 2003 óta mindössze 573 esetet regisztráltak 15 országban, és ezek 58,6 százaléka volt halálos kimenetelű. A Science című tudományos folyóiratban közölt tanulmány szerint fennáll a lehetősége, hogy a WHO átsiklik bizonyos esetek felett azáltal, hogy kizárólag a kórházi ápolást igénylő, illetve a súlyos megbetegedésekre koncentrál.

Az új eredmények szerint talán a fertőzés okozta halálozás arányát sem kalkulálták jól, mivel a megbetegedett emberek közül sokan olyan gyéren lakott mezőgazdasági területeken élnek, ahol nehéz hozzájutni a szükséges orvosi ellátáshoz.

Palese és csapata a tanulmányban nem számszerűsítette a fertőzöttek lehetséges halálozási arányát, de az általuk idézett adatok alapján ez egy százalék alatti lehet. „Úgy véljük, hogy egy megfelelő módszerrel végzett, átfogóbb vizsgálatra van szükség a H5N1 vírussal fertőzött emberek számának pontosabb felméréséhez” – írták a szakemberek.

Holland és amerikai kutatók a közelmúltban azzal keltettek nemzetközi „pánikot”, hogy bejelentették: laboratóriumi körülmények között sikerült létrehozniuk olyan mutáns H5N1 vírust, amely vélhetőleg könnyen terjedne emberek között is. A madárinfluenza-vírus eddig ismert törzsei embert nagyon ritkán, csak a szárnyasokkal való együttélés során fertőznek meg, emberről emberre pedig ezek a „vad” törzsek nem terjedtek.

Az amerikai egészségügyi hatóságok arra szólították fel a legfőbb tudományos folyóiratokat, hogy csupán a tanulmányok erősen „megszerkesztett” változatait közöljék, hogy az adatok ne kerülhessenek a terroristák kezébe.

A WHO genfi főhadiszállásán múlt héten ülésező nemzetközi szakértők csoportja azonban úgy döntött, hogy a tanulmányokat teljes terjedelmükben kell közölni, ám ennek megtörténte előtt egy kockázati értékelést kell készíteni.

MTI / mno

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 18. 07:48, péntek | Belföld

Lengyel külügyi szóvivő: a Marcin Romanowskinak nyújtott menedékjog miatt rendelték haza a budapesti nagykövetet

A budapesti lengyel nagykövetet Marcin Romanowski volt lengyel igazságügyi miniszterhelyettesnek Magyarországon nyújtott menedékjog miatt rendelték véglegesen haza

2025. Július 18. 07:46, péntek | Belföld

Szijjártó Péter: kitiltottak három ukrán vezetőt Magyarországról

A kormány kitiltotta azt a három, a kényszerszorozásokért felelős ukrajnai tisztségviselőt Magyarország területéről, akiknek szankciós listára helyezését előző nap kezdeményezte az Európai Uniónál

2025. Július 18. 07:44, péntek | Belföld

Orbán Viktor hivatalos látogatás keretében fogadta az Egyesült Arab Emírségek elnökét

Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön hivatalában fogadta Mohammed bin Zájed Ál Nahján sejket, az Egyesült Arab Emírségek (EAE) elnökét, aki első alkalommal tett hivatalos látogatást Magyarországon

2025. Július 18. 07:43, péntek | Belföld

Orbán Viktor: addig nem lesz béke, amíg Oroszország és Amerika nem állapodik meg

Addig nem lesz vége a háborúnak Ukrajnában, amig az orosz és az amerikai elnök nem ül le tárgyalni és nem születik egy nagyobb megállapodás, melynek fontos, de nem egyetlen tétele a háború