A Tatán megtartott vetélkedőn a kollégák arról adtak számot, mennyire felkészültek a közlekedési balesetek során végrehajtandó műszaki mentési feladatokra.

A tűzoltósági szakterület a versenyt azzal a céllal hívta életre, hogy a szervezet bemutassa és fejlessze a beavatkozói, irányítói állomány műszaki mentési ismereteit, emellett versenykörülmények között nyíljék lehetőség a műszaki mentési eszközök használatának gyakorlására. A verseny célja továbbá az, hogy a beavatkozó állomány gyakorolja a közlekedési baleset sérültje kimentésének, kiemelésének, ellátásának a menetét, de a vetélkedőn fontos szerep jutott az állomány csapatmunkájának, kommunikációjának is.a vetélkedő elindításában hangsúlyos szerepet játszott, hogy a tűzoltói beavatkozások jelentős részét a műszaki mentések teszik ki, a beavatkozásoknál használt eszközök terén pedig komoly fejlődés ment végbe. Ráadásul a magyar csapatok több hasonló külföldi versenyen vesznek részt, ideje volt itthon is megszervezni ugyanezt. A megméretés nem titkolt célja, hogy mindenki tanuljon, nemcsak a saját, hanem a többi csapatnak sorsolt feladatból is.

A versenyen minden megyét és a fővárost egy raj képviselte, a csapat egy kizárólag irányítói feladatokat végző irányítóból, egy, az alapvető egészségügyi ellátásért felelős (optimális esetben disaster medic képesítéssel rendelkező), illetve négy beavatkozó tűzoltóból állt. Azt helyben döntötték el, hogy az országos versenyre hogyan állították össze az egységet: Tolna megyében a megyei forduló során dőlt el, hogy a dombóváriak csapata képviselheti a megyét az országos versenyen. Feladatból húszat állítottak össze a szervezők, sorsolás döntötte el, hogy melyik csapatnak melyik beállított szituációt kellett megoldania. Valamennyi „autóbalesetnél” megsérült valaki, mindegyik helyzetnél nekiütközött a jármű valaminek: másik kocsinak, betonpillérnek, vagy éppen szalagkorlátnak, a legtöbb esetben valamelyik autó fel is borult – a beállítások mindegyike olyan balesetet szimulált, amellyel a tűzoltók nap mint nap találkoznak az utakon.

A feladat megoldására húsz percük volt a csapatoknak. Az indítás előtt egy kijelölt zónába kellett elhelyezniük a versenyfeladat során használni tervezett felszereléseket. Már itt fontos volt, hogy miként döntenek, hiszen később csak azokat a felszerelések használhatták, amelyek bekerültek a zónába. A csapattagoknak teljes védőruházatban kellett megoldaniuk a feladatokat.

A pályabírók számos szempont figyelembevételével értékelték a csapatok munkáját. Számított egyebek mellett, hogy helyes-e a beavatkozás taktikája, milyen az irányítói munka, hogyan zajlik a felderítés, milyen jól választották meg a kollégák a sérült kimentésének útját, hol jutottak be az érintett járműbe, milyen színvonalon használták a műszaki mentő felszereléseket, mennyire gondoskodtak maguk és a sérült biztonságáról, hogyan látták el a sérültet, felismerték-e, és helyesen ismerték-e fel a sérüléseket, hogyan kommunikáltak a bajba jutott emberrel, illetve csapaton belül. A versenybírók figyelme mindenre kiterjedt, kezdve a mentő- és védőeszközök szabályos használatától a balesetes kocsik megfelelő rögzítésén át a sérülttel való bánásmódig. A tapasztalatok azt mutatták, hogy olykor az idő tréfálta meg a versenyzőket, de többször az egymásnak ütközött kocsik stabilizálása, illetve a sérült kimentése útjának megválasztása is fejtörést okozott.

A versenyt végül a Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság csapata nyerte. A versenyfeladat eszközhasználati kategóriájának különdíját pedig a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságot képviselő Dombóvári Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság csapata nyerte el.