Hírek
2012. Január 06. 07:38, péntek |
Belföld
Forrás: mno.hu
Majd szétszedték őket, pedig az adatok mást mutatnak
Lassú tempóban ugyan, de megindult felfelé az újautó-kereskedelem és 2012-ben további növekedést hozhat a céges vásárlások területén a visszaigényelhető általános forgalmi adó.
Azonban a gyenge forint az összes adókedvezmények képes betenni – írja pénteken utcára kerülő számában a Magyar Nemzet.
Különös fantomkereskedés folyt tavaly decemberben az autószalonokban. A kereskedők beszámolói szerint majd szétszedték őket a vásárlók, ám eközben a forgalomba helyezések alapján a DataHouse mégis 14,6 százalékkal kevesebb eladott új autót regisztrált, mint az előző év azonos időszakában.
A Magyar Nemzet kérdésére Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke elmondta, a választ az jelenti, hogy a vevők decemberben csak leelőlegezték, de nem vették át a járművet.
A lap kitér rá, ennek az volt a célja, hogy a 2011-es áron, forint-árfolyamon, forgalmi adóval, ám a 2012-es, csökkentett regisztrációs adóval jussanak a kívánt járműhöz. Mindez azt vetíti előre, hogy a januári forgalomba helyezési számok lendületes növekedést tükröznek majd, az adóváltozások következményeként, igaz ez csak pillanatnyi hatásként fog megmutatkozni.
Nem mellékesen elképzelhető, hogy az emelkedés folytatódik a további hónapokban is, hiszen a regisztrációsadó-tábla jelentős mérséklést tartalmaz, amely az új szabályozás következtében a kedvező környezetvédelmi besorolású gépkocsik vásárlóit jutalmazza.
Legalábbis elvben, mert az új rendelkezés életbelépésekor kiderült, hogy a NAV rendszere nem ismerte fel a legkorszerűbb, Euro 5-ös motorral szerelt autókat, így azok nem kaphattak rendszámot – írja a Magyar Nemzet.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 26. 13:00, csütörtök | Belföld
MVM: az érkező földgázszámlákban a rezsistop-kedvezményről is kapnak tájékoztatást az ügyfelek
2026. Február 26. 12:00, csütörtök | Belföld
Szijjártó Péter német beavatkozási kísérletekről beszélt a magyar választásokba
2026. Február 26. 09:00, csütörtök | Belföld
Orbán Viktor: elrendeltem a kritikus energetikai infrastruktúra védelmének megerősítését
Orbán Viktor kormányfő elrendelte a kritikus energetikai infrastruktúra védelmének megerősítését - erről a miniszterelnök számolt be a Facebook-oldalára feltöltött videóban szerdán, a védelmi tanács ülése után.
2026. Február 25. 11:00, szerda | Belföld
Kamatdöntés - A monetáris tanács 25 bázisponttal csökkentette az alapkamatot
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa 25 bázisponttal 6,25 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot, és a kamatfolyosó két szélét is ilyen mértékben vitte lejjebb - jelentette be a jegybank kedden.

