Városlista
2024. június 13, csütörtök - Antal, Anett

Hírek

2023. November 24. 10:15, péntek | Kék hírek
Forrás: Ügyészség

Másfél év alatt 171 millió forintot szerzett idős áldozatától a csaló

Másfél év alatt 171 millió forintot szerzett idős áldozatától a csaló

Különösen nagy kárt okozó csalás, sikkasztás és gondozási kötelezettség elmulasztásának bűntette miatt emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség egy idős, beteg embert kihasználó 52 éves férfi ellen.

A vádirat szerint a hasonló bűncselekmény miatt korábban már szabadságvesztésre ítélt és abból feltételes szabadságra bocsátott vádlott 2018 tavaszán, röviddel a szabadulása után az egyik Balaton-parti településen ismerkedett meg az akkor 76 éves, rossz egészségi állapotban lévő sértettel, majd miután megtudta, hogy jómódú, a bizalmába férkőzött, hogy idővel megszerezze a vagyonát. Befolyása alá vonta a mentálisan is hanyatló embert, elidegenítette a családjától, majd 2020 februárjában és júniusában a budapesti és Balaton-parti ingatlanaira vonatkozóan eltartási szerződést kötött vele, melyek tartalmát illetően is megtévesztette, miután havi 120 000 forint erejéig vállalta az ennél jóval nagyobb nyugdíjjal rendelkező sértett tartását, az ingatlanok összértékét pedig a valós közel 100 millió helyett 55 millió forintban állapították meg.

A teljes befolyás alá került sértett a különböző hamis indokokkal előálló vádlott kérésére már 2018-tól részletekben az összes pénzt levette a számlájáról, és a férfinak adta, mellyel végül a saját anyagi helyzetét is ellehetetlenítette. A vádlott a másfél év alatt több mint 72 millió forintot szerzett meg a sértettől, akit végül Budapestről, a családjától a saját enyingi ingatlanába költöztetett. A vádlott 2019 tavaszán lakásfelújítás ürügyén három, összesen mintegy hárommillió forint értékű képet is elvitt a sértettől, majd eladott, a pénzt pedig zsebre tette. Ezen túl közel hárommillió forintnyi kölcsönt vetetett fel az idős emberrel, melyet szintén magára és a családjára költött, valamint a saját és családja távközlési számláit is a sértettel fizettette. A vádlott a másfél év alatt összesen közel 171 millió forint kárt okozott a sértettnek, a tartási szerződés ellenére pedig a megfelelő orvosi ellátását, speciális gyógyszereit sem biztosította. Az idős ember 2020 júniusában hunyt el, az elkövető azonban már 2020 májusában, közvetlenül a tartási szerződésen alapuló tulajdonjogának bejegyzését követően árulni kezdte a Balaton-parti ingatlant, melyet mintegy tíz nappal a sértett halála után el is adott. A budapesti lakást az időközben megindult büntetőeljárás során a nyomozó hatóság zár alá vette.

Az ügyészség a vádiratában a különös visszaeső elkövetővel szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozta azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható és a korábbi feltételes szabadságát is szüntesse meg a bíróság, a bűncselekménnyel megszerzett vagyonra pedig vagyonelkobzást rendeljen el.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Június 12. 12:39, szerda | Kék hírek

A NAV csaknem 3000 hamis alkatrészt és autódiagnosztikai eszközt szűrt ki a piacról tavaly

Csaknem 3000 hamis autóalkatrészt, autódiagnosztikai eszközt és szoftvert szűrt ki a piacról tavaly a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Járműipari Forgalmazók Szellemi Tulajdonvédelmi Szakmai Egyesületének (JAF) szakmai támogatásával.

2024. Június 07. 07:16, péntek | Kék hírek

Hármas gyilkosság történt Szerbiában

Hármas gyilkosság történt csütörtökön a kelet-szerbiai Knjazevacon, ahol egy 22 éves férfi meggyilkolta az apját, a nagyanyját és a nagyapját - közölte Ivica Dacic belügyminiszter.

2024. Június 06. 09:24, csütörtök | Kék hírek

Büntetőeljárás indult a vízbe fulladt 5 éves kisfiú ügyében

A rendőrség közigazgatási és büntetőeljárást is indított a szerdán délelőtt Hajdúszováton megfulladt 5 éves kisfiú halálesete pontos körülményeinek tisztázásáért

2024. Június 04. 14:05, kedd | Kék hírek

Bűnügyi felügyelet alá helyezték Gyárfás Tamást

A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság döntését megváltoztatva elrendelte Gyárfás Tamás elsőrendű vádlott bűnügyi felügyeletét a Fenyő János médiavállalkozó megöletése miatt indult ügyben kedden.