Városlista
2024. április 20, szombat - Konrád, Tivadar

Hírek

2017. Február 08. 05:00, szerda | Külföld
Forrás: mti

Németországban elfogták az Iszlám Állam egyik feltételezett tagját

Németországban elfogták az Iszlám Állam egyik feltételezett tagját

Elfogtak kedden Németországban egy szíriai férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista terrorszervezet tagja volt, és háborús bűncselekményt követett el.

A szövetségi legfőbb ügyészség közleménye szerint a 31 éves férfi Szíriában az IÁ tagjaként egy ellenőrző pont parancsnoka volt, amelynél 2016 elején megpróbált átkelni egy nő a gyermekeivel, hogy elmeneküljön a dzsihadisták uralma alatt álló területről. A gyanúsított feltartóztatta az asszonyt, és egy épületbe csalogatta azzal az indokkal, hogy kiállítja neki a "kiutazási engedélyt".

A gyanúsított az épületben megerőszakolta a nemzetközi humanitárius jog előírásai alapján védelemre szoruló nőt, ezzel háborús bűncselekményt követett el - áll a közleményben.

Az állam elleni súlyos bűncselekmények ügyében illetékes ügyészség szinte hetente indít egy-egy újabb eljárást az iszlamista terrorizmussal kapcsolatban, és vezetője a napokban a tartományi kormányokhoz fordult segítségért. Peter Frank a Der Spiegel című hírmagazin értesülése szerint a 16 tartományi belügyminiszterhez intézett levelében kiemelte, hogy a legfőbb ügyészség "elérte teljesítőképessége határát", ezért minden tartományból át kellene irányítani ügyészeket a szervezethez.

Peter Frank nyilvánosan is jelezte, hogy erősítésére van szükség. "Nagyon jól jönne még néhány ügyész" - mondta a Welt am Sonntag című vasárnapi lap legutóbbi számában megjelent interjúban, kiemelve, hogy a létszám ugyan az utóbbi években folyamatosan emelkedett, így már csaknem 120 ügyész dolgozik náluk, de az eljárások számát tekintve továbbra is szűkösek az erőforrások.

Rámutatott, hogy tavaly több mint 200 eljárást indítottak az iszlamista terrorizmussal kapcsolatban, köztük 140-et a szíriai és iraki konfliktussal összefüggésben, míg 2014-ben csupán öt ilyen ügyük volt.

A legfőbb ügyészségnek az IÁ-val összefüggő esetek mellett a Németországban tartózkodó tálibok ellen is nyomoznia kell, továbbá németek ellen, akik Afrikában harcolnak olyan dzsihadista csoportok oldalán, mint a szomáliai as-Sabab. A karlsruhei szervezet foglalkozik a szélsőjobboldali terrorizmussal is, ami ugyancsak egyre több erőt lekötő feladat - mondta Peter Frank a Welt am Sonntagnak.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 20. 09:44, szombat | Külföld

Megérkeztek az erdélyi Aranyosgyéresre a Norvégiából beszerzett első F-16-os harci repülők

Megérkezett az erdélyi Aranyosgyéresre (Campia Turzii) az első három, Norvégiától beszerzett F-16-os harci repülő - közölte pénteken a román védelmi minisztérium (MAPN).

2024. Április 18. 06:00, csütörtök | Külföld

Ukrán rendőrség: Németországban találtak meg 161, Oroszország által elhurcolt ukrán gyermeket

Az ukrán rendfenntartóknak német kollégáikkal együttműködve sikerült azonosítaniuk 161 ukrán gyermeket Németországban, akiket Oroszország hurcolt el otthonukból - közölte az ukrán országos rendőrség szerdán Facebook-oldalán.

2024. Április 17. 13:40, szerda | Külföld

Ukrajnai háború - Az ukrán elnök aláírta a mozgósításról szóló új törvényt

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök aláírta kedden a mozgósítás, a katonai nyilvántartásba vétel és a katonai szolgálattal kapcsolatos egyes rendelkezések javításáról szóló törvényt