Hírek
2018. Február 25. 07:43, vasárnap |
Belföld
Forrás: police.hu
Ököllel arcon ütött három nőt és egy kislányt, majd gyilkolt Debrecenben - VIDEÓVAL

A Hajdú-Bihar megyei nyomozók gyanúsítottként kihallgatták a 32 éves férfit.
Február 19-én 16 óra 20 perc körül Debrecenben, a Nagyerdőben találtak rá járókelők egy női holttestre. A rendőrség munkatársai az általános közigazgatási rendtartás szabályai szerint lefolytatták a helyszíni szemlét és halottszemlét. Az eset körülményeinek kivizsgálása érdekében a nyomozó hatóság igazságügyi orvosszakértőt rendelt ki, aki megállapította, hogy az 55 éves nő halálát idegenkezűség okozta.
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást, amely során a városban széleskörű adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek a rendőrök az ismeretlen tettes azonosítása és felkutatása érdekében.
A beszerzett információkat követően a nyomozócsoport látókörébe került egy 32 éves férfi, aki a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható. A Hajdú-Bihar megyei nyomozók K. Attilát február 23-án emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, amely során elismerte a bűncselekmény elkövetését.
A megalapozott gyanú szerint a férfit február 20-án egy másik bűncselekmény elkövetésével összefüggésben fogták el a járőrök Debrecenben. K. Attila aznap 17 óra 45 perc és 18 óra 40 perc között Debrecenben gyalogosan közlekedett a Rákóczi és Csapó utcák, valamint a Burgundia és Monti Ezredes utcák kereszteződésében, ahol előzetes szóváltás nélkül ököllel állon, illetve arcon ütött három nőt és egy kislányt. A nyomozók a gyanúsítottat akkor súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetése miatt bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására, amelyet a Debreceni Járásbíróság február 23-án elrendelt.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 19. 07:53, kedd | Belföld
Megnövelt férőhellyel és többletjáratokkal készül a MÁV-csoport a nemzeti ünnepre
Megnövelt férőhellyel és többletjáratokkal készül a MÁV-csoport a nemzeti ünnepre - közölte a közlekedési vállalat az MTI-vel hétfőn.
2025. Augusztus 19. 07:51, kedd | Belföld
Kapu Tibor: 45 év után újra megmutattuk a tehetségünket a világnak
Mi, magyarok az ország minden tájáról, különböző intézményekből, különböző hátterekkel és tapasztalattal, de egyező céllal és hivatástudattal elértük azt, hogy 45 év után újra megmutassuk a tehetségünket a világnak
2025. Augusztus 18. 07:57, hétfő | Belföld
Az államtitkár szerint az új lakáshitel árkorlátai megakadályozzák az ingatlanok drágulását
A fix 3 százalékos lakáshitel programjának árkorlátai meg fogják akadályozni az ingatlanok drágulását a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára szerint.
2025. Augusztus 18. 07:57, hétfő | Belföld
Szijjártó Péter telefonon beszélt Szergej Lavrovval
Az amerikai külügyminiszter-helyettes után, tegnap este Szergej Lavrov orosz kollégámmal is - aki személyesen volt jelen az alaszkai csúcstalálkozón - váltottam pár szót telefonon - írta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldal