Hírek
2023. December 07. 16:24, csütörtök | Helyi
Országos sporttörténeti versenynek adott otthont Dombóvár
Második alkalommal került megrendezésre a Buzánszky Jenő Országos Sporttörténeti Verseny Dr. Szenyéri Zoltán igazgató ötlete és szervezése alapján.
Kiemelten támogatta a verseny megszervezését Dombóvár Város Önkormányzata Pintér Szilárd polgármester, és a Tamási Tankerület Csike Tamás igazgató jóvoltából.
A rendezvény díszvendége volt ifj. Buzánszky Jenő, a zsűri elnöki székében Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára foglalt helyet.
A megmérettetésre 12 intézményből összesen 27 versenyző ékezett, akik rengeteg munkát és energiát fektettek a felkészülésbe. A labdarúgással kapcsolatos feladatok mellett más sportágakhoz kötődő kérdések is feltűntek, így a résztvevőknek igen széles körű ismeretekkel kellett rendelkezniük.
Az egyéni verseny írásbeli tesztfeladatát követően szóbeli döntőre került sor, majd a négy legjobb helyen végzett tanuló közül a győzelmet végül Földvári-Nemes Zsigmond, a PTE GYÁIG Deák Ferenc Általános Iskolája diákja szerezte meg.

Második helyen a Kispesti Eötvös József Általános Iskola tanulója, Farkas István végzett, a bronzérmet pedig a Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium diákja, Szőcs Patrik 11.n osztályos tanuló vette át.
A gimnázium másik diákja, Ruppert Dominik 10.n osztályos tanuló, hajszál híján csúszott le a dobogóról, így a 4. helyet érte el.
A csapatversenyben az első helyet a Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium együttese szerezte meg, második helyen a Monori József Attila Gimnázium tanulói végeztek, a bronzérmes pedig a PTE GYÁIG Deák Ferenc Általános Iskolájának együttese lett. Díjazásában részesült a Tamási Béri Balogh Ádám Katolikus Gimnázium csapata, akik a 4. helyet érték el.
Gratulálunk a résztvevőknek, a gimnázium tanulóinak és felkészítőjüknek, Dr. Szenyéri Zoltán igazgatónak!
Ezek érdekelhetnek még
2026. Szeptember 09. 09:40, szerda | Helyi
Akciós a gyertyán tűzifa közvetlenül a Kocsolai Nagy Tüzépről
A Kocsolai Nagy Tüzép szeptember 1-30. között kedvezményes áron kínál gyertyán tűzifát: 25.000 Ft/m³ áron.
2026. Szeptember 08. 13:00, kedd | Helyi
Halálos balesetet okozott az ittas sofőr Szakcsnál - vádat emeltek ellene
Halált okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés miatt emelt vádat a Szekszárdi Járási Ügyészség egy 77 éves férfival szemben.
2026. Szeptember 08. 09:52, kedd | Helyi
Dombóvár 150 – erőfelmérővel ünnepelték a jubileumot a tűzoltók
Rendhagyó tűzoltóversennyel ünnepelték a Dombóvári Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság fennállásának 150. évfordulóját.
2026. Szeptember 07. 10:47, hétfő | Helyi
Ismét élő hal vásár lesz Dombóváron, Döbröközön és Dalmandon
Szeptember 12-én, szombaton délelőtt élő hal vásárt tartanak az alábbi, szokásos helyeken:

