Hírek
2020. Október 26. 08:03, hétfő |
Helyi
Forrás: DOVASE
Szalay Zóra korosztályos magyar bajnok – a lánycsapat ezüstérmes
Kecskemét adott otthont a 112. Mezei futó Bajnokságnak 2020. október 24-én. Az év utolsó országos bajnokságán nagyszerűen szerepeltek a Dombóvári VASE hosszútávfutói.
Az ideális futóidőben homokos, füves, sok kanyarral megtűzdelt pályát jelöltek ki a rendezők.
A serdülő lányok népes mezőnyében rajthoz álló versenyzőink nem titkoltan éremért utaztak az alföldi városba, s az értük szorítóknak nem is kellett csalódniuk.

A 3000 m-es távon 1000 m után megszökött egy 12 fős boly, melyben két dombóvári is „megbújt”: Szalay Zóra és Zemán Zóra nagyszerűen helyezkedett. 2000 m-nél Szalay ritmust váltott, s már csak egyetlen ellenfele tudott lépést tartani vele. Hosszú és látványos hajrá végén 10 méter előnnyel Zóra lett a bajnok! Zemán Zóra szép verseny végén a 7.helyen ért a célba. A csapat 3. tagja, Stieb Kornélia 21. helyen zárt. Az eredményhirdetésnél derült ki, hogy nagy ellenfelünktől, a Veszprém csapatától mindössze egyetlen ponttal kapott ki a csapat, s így ezüstérmes lett. Negyedik versenyzőnk, Sarkadi Dorka a népes mezőnyben a 26. helyen ért célba.

A serdülő fiúknál Szalay Máté a 32.; Porcsa Tamás a 37. helyen végzett a 4500 m végén. Az ifjúsági fiúk csapata – Miklós Benedek(32.) — Bárány Kristóf(36.) — Szita Richárd(39.) – a 10. helyen ért célba a 6000 m-es távon.
A versenyzőket Fazekas Gáspár készítette fel.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 04. 00:00, csütörtök | Helyi
Karácsonyi varázslat a dombóvári BestByte-ban – készülj a meglepikre!
Tedd felejthetetlenné az idei karácsonyt – brutális BestByte akciók indulnak Dombóváron december 5-től!
2025. December 03. 11:15, szerda | Helyi
Egy álom beteljesülése, arany- és ezüstérmek Dombóvár büszkeségének!
Horváth Eszter tündöklése a nemzetközi porondon
2025. December 02. 19:55, kedd | Helyi
Kettős jubileum Dombóváron: 70 éves a Kapos Táncegyüttes, 20 éves a Kosársuli
A jubileumi rendezvények méltóképpen adóztak mindazok előtt, akik hozzájárultak e két meghatározó helyi érték fennmaradásához és fejlődéséhez.
2025. December 01. 09:00, hétfő | Helyi
Fotózkodj az igazi Mikulással Dombóváron!
December 6-án, 14 órától a dombóvári művelődési ház aulájában!

